A vallási és lelkiismereti szabadság biztosítása a demokrácia tartóoszlopa, ha a történelem egyáltalán hordoz tanulságokat, akkor mindenképpen közéjük tartozik, hogy államnak és egyháznak szétválasztva kell működnie – hangsúlyozza Gábor György.

A jelenlegi egyházi törvény nem tesz eleget ennek az alapvető feltételnek. A Fidesz a politikai hatalom, azaz a kétharmados jobboldali parlament hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy melyik vallási közösség számít „bevett" egyháznak és melyik nem. A vallásfilozófus szerint a Fidesz ezzel a lelkiismeretet is államosítja.

A politikai beavatkozást a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is elutasította, a jogszabályon változtatni kell. Erdő Péter bíboros és a KDNP ugyanakkor élénken tiltakozik az ellen, hogy az új törvényen dolgozó igazságügyi tárca az úgynevezett német modellt tekintse mintának.

Platthy Iván volt egyházügyi államtitkár szombati számunkban elmondta, hogy már a kilencvenes évek elején tanulmányozták a németországi szabályzást. Ennek átvétele praktikusan új adónem bevezetését jelentette volna, amit az Antall-kormány nem tartott kivitelezhetőnek. Platthy nyilatkozata szerint – és ugyanez olvasható egy EU-s információkat közlő honlapon is – Németországban a hívek jövedelmük 8-9 százalékát fizetik be egyházi adóként.

Az arány stimmel, de nem a jövedelem, hanem a személyi jövedelemadó 8-9 százalékáról van szó – pontosítja az állítást Gábor György. Így is jelentős összegekről beszélünk, főleg a jómódúak esetében. (Németországban a gazdagok több jövedelemadót fizetnek.) Az egyházi adót az állam szedi be, ha valaki nem fizeti, akkor a pénz nem a „közös kalapba" vándorol, hanem zsebben marad. Viszont az egyházak szolgáltatásait – keresztelés, esküvő, temetés – csak az egyházi adót befizető hívek vehetik igénybe. A fő szabály legalábbis ez: Gábor György tud olyan plébánosokról, lelkészekről, akik kivételt tettek.

Cserébe azért, hogy az állam behajtja az egyházi adót és lemond komoly adóbevételekről, a németországi egyházak pályázhatnak ugyan, de nem részesülnek semmiféle alanyi jogon járó költségvetési támogatásban. Gábor György szerint jó lenne, ha Magyarország is elmozdulna ebbe az irányba: „a hívek tartsák el egyházukat".

Tisztába kell tenni a finanszírozást – folytatja. Egészen abszurd, hogy miközben az egyházak nálunk hitéleti célokra is költségvetési pénzeket kapnak (ilyen például az egyszázalékos adófelajánlásból befolyt összeg), állami szervek nem vizsgálhatják ezeknek a pénzeknek a felhasználását. A kormány elméletileg küzd a „bizniszegyházak" ellen, miközben indokolhatatlan gazdasági kedvezmények nyújtásával gondoskodik arról, hogy az egyházi működés jó biznisz legyen.

A vallásfilozófus azt is megengedhetetlennek, az esélyegyenlőség súlyos sérelmének tartja, ha kisebb településeken az egyetlen iskola (vagy szociális intézmény) egyházi kézbe kerül. Az állam nem tesz eleget annak a kötelezettségének, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a világnézetileg semleges oktatást. Gábor György úgy látja, hogy az egyháznak adott iskolák révén a kormány „vallási újragyarmatosítást" hajt végre.

Az egyházak finanszírozása a Horn-kormánnyal kötött vatikáni szerződésre épül. A rendszer átalakítása nem történhet a megállapodás módosítása nélkül, és ehhez mindkét fél egyetértésére szükség van. Gábor György szerint a kormánynak kezdeményeznie kellene a szentszéki egyezmény felülvizsgálatát.