A férj cége veszteséges, a feleségé hasít

Cége tartozásainak visszafizetésére, vagy a választástól való visszalépésre szólította föl Kendi Imrét, a Jobbik hódmezővásárhelyi listavezetőjét Szabó Bálint, a követelésbehajtással foglalkozó Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője kedden a hódmezővásárhelyi városháza előtt. (Szabó többek között Demján Sándor cégeinek tartozása, illetve a csődbe jutott Szeviép Zrt. alvállalkozóinak ki nem fizetett munkái, továbbá az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyében exponálta magát az utóbbi időben.)

Szabó Bálint szerint a Kendi Imre és családtagjai tulajdonában álló K'art cég mintegy 60 millió forinttal tartozik az általa képviselt különböző vállalkozásoknak. Állítása szerint többször fölkeresték Kendit, hogy rendezze a tartozásait. Dombi-Kiss Lászlót, a Jobbik hódmezővásárhelyi elnökét pedig arra kérték, léptessék vissza a listavezetőjüket, mivel egy, az elszámoltatást követelő pártnak előbb a saját jelöltjét kellene elszámoltatnia a cége tartozásáról. Kendi Imre kérdésünkre annyit mondott, „nincs már cége”, és később válaszol a vádakra. Ugyanígy reagált a Jobbik hódmezővásárhelyi elnöke is. Szabó Bálint szerint Kendi cége milliárdos adósságot halmozott fel, ám a felesége új céget alapított, amely egy év alatt 200 millió forint árbevételre tett szert.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.