A DK nem kér Hadházyból

Az biztos, hogy a trafikmutyit kirobbantó Hadházy Ákos az LMP színeiben indul Szekszárdon, s támogatja őt az MSZP, valamint az Együtt–PM is. A Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció azonban még nem adta be a derekát.

Pár napon belül kiderül, hogy Szekszárdon milyen megállapodást kötnek az önkormányzati választásra a baloldali pártok, és az is, hogy az LMP vállal-e szerepet ebben az együttműködésben.

Hadházy Ákos Szél Bernadettel, az LMP társelnökével
Hadházy Ákos Szél Bernadettel, az LMP társelnökével
LMP

A hét végén is folytak erről tárgyalások, s az érintettek nem árultak el részleteket a megbeszélésekről. Az már hetekkel ezelőtt kiszivárgott, hogy – bár a baloldali pártok és az LMP saját jelölteket indít – a szocialisták és az Együtt–PM valószínűleg támogatja az LMP polgármesteraspiránsát, Hadházy Ákost, aki tavaly nyáron, akkor még a Fidesz önkormányzati képviselőjeként leleplezte a trafikmutyit, majd függetlenként folytatta a városházi munkát. Hadházy Ákos később belépett az LMP-be, s a nős, három gyermeket nevelő negyvenéves állatorvos elindult a zöldpárt színeiben az áprilisi parlamenti választáson. A győzelemre ugyan nem volt semmi esélye, pártja országos teljesítményét azonban lényegesen meghaladta a voksok 11 százalékának megszerzésével. Hadházy Ákos pártokon túlmutató népszerűségéből akár arra is lehet következtetni, hogy ha a baloldal egységesen mögé áll, akkor esélye lehet a győzelemre októberben.

Vasárnap viszont még úgy „állt a meccs”, hogy a baloldal nem lesz egységes, mivel a DK kimarad a szövetségből. Így Hadházy és a baloldal választási sanszai gyengülnek a tolnai megyeszékhelyen. A DK-nak itt számos sérelme van az MSZP-vel és az Együtt–PM-mel szemben, Gyurcsány Ferenc pártjának szekszárdi vezetői szerint nem a súlyuknak megfelelően tárgyalnak velük.

Tegyük hozzá, hogy a szekszárdi közhangulatot ismerő helybeliek többsége szerint a baloldal maradéktalan együttműködése esetén is a Fidesz–KDNP-koalíció a választás favoritja. Ezt arra építik, hogy a parlamenti választáson Horváth István, Szekszárd polgármestere magabiztosan győzött. Annak ellenére, hogy a városban mindenki elismeri – a fideszesek is –, hogy Horváth István a trafikmutyi-sztoriban egyértelműen és védhetetlenül lebukott. S lám, a város mégis őt támogatta.

Mindebből arra következtethetünk, hogy a kormánypártok zsigerien szavazó tábora roppant erős és összetartó Szekszárdon. Az önkormányzati választáson egyébként Ács Rezső, a jelenlegi gazdasági alpolgármester indul az első számú városvezetői posztért a kormánypártok színeiben. A 49 éves közgazdász munkahelyteremést, út- és járdaépítést, a sportközpont fejlesztését, a lakótelepek élhetőbbé tételét preferálja programjában.

A baloldal és Hadházy is a munkahelyteremtést gondolja programja egyik legfontosabb pontjának. Ennek sikere nélkül elnéptelenedik, elöregedik a 33 ezer lakosú város, ami az elmúlt negyedszázadban már amúgy is elveszítette lakóinak 15 százalékát. Hadházy azt is célul tűzte ki, hogy a helyi vállalkozókat hozza helyzetbe a beruházásoknál, bővíti az ipari parkot, a magánszemélyek ingatlanadóját eltörli, a vállalkozókét pedig megfelezi. Utóbbi ígéret sokat hozhat az LMP-s polgármesterjelölt konyhájára.

Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi szervezetének elnöke úgy véli, hogy ha jól sikerül megszervezni a baloldali szavazókat, akkor az ellenzék a tolnai megyeszékhelyen „lemoshatja” a kormánypárti jelölteket az őszi választáson, mert a közhangulat egyre inkább a Fidesz ellen fordul. A fideszesek viszont abban bíznak, hogy náluk lesz az adu ász. Ők arra hivatkoznak, hogy sokat szépült a város az elmúlt években. Az ellenzék szerint azonban nem szökőkutakra, na meg közmunkásokra van szükség, hanem biztos megélhetésre, s az mostanában igencsak keveseknek jut Szekszárdon, ebben pedig „elévülhetetlen érdemei” vannak a jelenlegi városvezetésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.