A CÖF a nemzetbiztonságot is ráküldené a civilekre

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szerint a közpénzeket felhasználó civil szervezetek, így a Norvég Civil Alap pályázói sem térhetnek ki az állami ellenőrzés alól - tájékoztatta a civil szervezet vezetősége hétfőn az MTI-t.
Az állami ellenőrzés nemcsak lehetséges, hanem kötelező is, illetve ez a hitelesség feltétele - tartalmazza a közlemény.
    
A norvég állam költségvetéséből az általa kiválasztott Ökotárs Alapítványhoz érkező civil támogatások közpénznek minősülnek. A felhasználás kölcsönös ellenőrzése mindkét állam érdeke, mert a pénzeket csak közösen elfogadott célokra, a magyar pénzügyi és számviteli szabályozás keretei között lehet felhasználni - írták.
   
Ugyanakkor a két állam egymás pártpolitikai viszonyaiba közvetve sem avatkozhat be - tették hozzá.
   
Felidézik, hogy a magyar civil törvény szigorú szabályok alapján előírja a civil szervezetek működésének feltételeit, a pályázatok elbírásának rendjét, a nyertes pályázatok elszámoltatásának módozatait. Eközben az Ökotárs Alapítványon keresztül 20-40 millió forinthoz jutó szervezetek folyamatosan bírálják a regnáló kormányt és a polgárság többségi támogatását bíró civil közösségeket, kiemelten a CÖF-CÖKA-t, amivel azt bizonyítják, hogy az ellenzéki pártokhoz kötődnek. Ők az ellenzéki internetes médiumok működtetői, és nem riadnak vissza hamis bizonyítékok közreadásától sem - fűzték hozzá.
   
Választ várnak arra, hogy az egymilliárdos keret 40 százaléka miért csupán 10-15 pályázóhoz jut el, és miként lehetséges, hogy a pályázati támogatásra szánt összegek hosszú ideig parkolnak az alapítvány számláján - írták.
   
Ebben a helyzetben a CÖF-CÖKA nem engedheti becsületes civil közösségének besározását, és szükségesnek látja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is - fogalmaztak.
   
Továbbá szükségesnek tartják megvizsgálni "a 20-40 millió forintot elnyert szervezetek külföldről érkező pénztámogatásainak szerződéses hátterét, a bértollnokoknak kifizetett összegek adózását. A CÖF-CÖKA érdekelt a vizsgálatokban, mert lelepleződhet az álszent, esetlegesen idegen érdekek szolgálatát vállaló civil szervezetek képmutatása. Láthatóvá válik az ellenzéki erők anyagi bázisa" - közölte a CÖF-CÖKA.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.