A cél: visszafoglalni a várost

Leadta az őszi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat a baloldali összefogás hétfőn Salgótarjánban, a helyi választási irodán - közölte Dóra Ottó (MSZP) polgármesterjelölt a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: ez egy állomás, de nem ez a cél, a cél az, hogy visszafoglalják a várost, a városházát a salgótarjániak számára. Megjegyezte, hogy a szükséges ajánlások többszörösét gyűjtötték össze.

Jelezte: a következő hetekben folytatják a párbeszédet a város lakóival; megkérdezik őket a munkanélküliségről, a közbiztonság helyzetéről, és arról is, hogy fontos-e olyan programokat indítani a fiatalok számára, amelyek következtében nem mennek el a városból. Megkérdezik azt is: egyetértenek-e azzal, hogy a baloldal eltörölné a parkolási rendeletet, javítaná a tömegközlekedés siralmas helyzetét és városőrséget állítana fel - tette hozzá Dóra Ottó. "Erről fognak szólni a következő heteink, és erről fognak szólni október 12-e után a következő hónapjaink és éveink, hogy javítsuk a salgótarjáni emberek életét" - mondta.

Az őszi önkormányzati választáson Salgótarjánban közösen állított polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Munkáspárt 2006, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.