„A budapestiek nem tudnak tovább hátrálni”

Az MSZP szerint nagy pofont kaptak a budapestiek Orbán Viktor miniszterelnöktől, aki veszélybe sodorta a fővárosi közszolgáltatásokat.
Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő és a főpolgármester hétfői találkozójára reagált így, amely szerinte mély csalódást okozott.

Kiemelte, azt várták volna a kormánytól, hogy adjon írásos garanciát a budapesti tömegközlekedés hosszú távú finanszírozására, továbbá garantálja a fővárosi fejlesztéseket, vonja vissza a Budapestnek káros legutóbbi törvénymódosításokat és tartsa távol magát a budapestiek vagyonától.

Horváth Csaba szerint az eredménytelen találkozó emellett azt is jelenti, hogy a főváros már nem kapja vissza azt a 15 milliárd forintot, amelyet idén az állam helyett előlegezett meg a fővárosi tömegközlekedés fenntartásához.

Ez az összeg pedig nagyon hiányozni fog majd az olyan fejlesztéseknél, mint például a 3-as metró felújítása - tette hozzá.

A szocialista politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a budapestiek által naponta befizetett 18 milliárd forint adóból 1 milliárd forintot sem kíván a város rendelkezésére bocsátani, amiből biztosítani lehetne a helyi közszolgáltatásokat.

A budapestiek ezért nem tudnak tovább hátrálni - fogalmazott, majd Tarlós István napközben tett bejelentésére reagálva hozzátette, látja, hogy a főpolgármesterben felébredt a budapestiekhez fűződő lojalitása, és azt reméli, a jövő évben keményen kiáll majd a főváros érdekeiért a kormánnyal szemben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.