"A boltok helyett a kormányt kellene bezárni"

Varju László a Demokratikus Koalíció (DK) nevében arra szólította fel az Országos Választási Bizottságot (OVB) szerdán, hogy ne akadályozza tovább a boltok vasárnapi zárva tartásának eltörléséről szóló népszavazás kiírását.
Az ellenzéki párt elnökségi tagja budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte, hogy az OVB hagyjon jóvá "gyakorlatilag bármely olyan kérdést", amelyik alapján referendumot lehet tartani a témában.

Varju László szerint a Fidesz, "mint a vállalkozások szabadságának gyilkosa", a saját oligarchái számára szeretne kedvezményeket és lehetőségeket biztosítani, még ha a törvényt egy "igazából nem létező, KDNP nevű párt" kezdeményezésére fogadták is el. A vasárnapi zárva tartást előíró rendelkezés visszavonását követelő politikus szerint a házhozszállítás tilalma már "mindennek a csimborasszója".

A képviselő felhívta a figyelmet arra a hírre is, hogy a Tesco bezárhatja 12 magyarországi üzletét. A kormányt nem érdekli, hogy milyen károkat okoz, mert nem ez lenne az első eset, amikor emberek tízezreit teszik munkanélkülivé annak érdekében, hogy a sajátjainak kedvezhessenek - kommentálta ezt, hozzátéve: a boltok helyett a kormányt kellene bezárni, de lehetőleg nem egy napra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.