A bohóc nyerte a kampányt

Csányi Tamás és Vona Gábor mosolya az első, ami a Szolnok felől érkező látogatót fogadja Mezőtúron - már persze a hagyományos és a még annál is hagyományosabb, vagyis a rovásírásos helységnévtábla után.

 A Jobbik helyi jelöltjét és a párt elnökét néhány méterrel odébb Boldog István és Orbán Viktor követi a statikus vigyorfelhozatalban, és aztán hosszú ideig semmi. Legfeljebb villanyoszlopok oldalán tűnik fel egy-egy vékony csík, miszerint Rózsa Endre, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelöltje is számít a nyájas szavazók voksaira.

"az emberek nagyon szét vannak esve, egyre többen járnak a kocsmába és egyre súlyosabb állapotokba lavírozzák magukat"

A városközponthoz közeledve aztán már tele is vagyunk mosolyokkal, elsuhanunk néhány LMP-s és A Haza Nem Eladó Mozgalom jelöltjét ábrázoló plakát mellett is. Előbbin Sallai Róbert Benedek tolja a vidámságot zölden, utóbbin Sándor Gáborné piroslik erőst, na meg a Szent Korona sziluettje.

Utóbbi két aspiráns a jól-kevésbé jól eltalált fotókon mosolyoghat ugyan, de örömre aligha lesz oka a nap végén. A 17 ezer lakosú, Fidesz-vezette kisvárosban megkérdezettek szerint nem kétséges, hogy a Fidesz-KDNP, a balos koalíció és a Jobbik jelöltje közül kerül majd ki a győztes. Vagyis itt is az országosan legerősebb pártok jelöltjei számíthatnak a szavazatok többségére.

Ha így alakul, a mostani befutók névsora megegyezhet a négy évvel ezelőttivel: akkor a fideszes Boldog nyert 56,04 százalékkal, a jobbikos Csányi lett a második 24,79-cel, az mszp-s Rózsa Endre a harmadik helyet szerezte meg 18,82-vel. Csakhogy ez a Rózsa egy másik Rózsa: most az időközben visszavonult, korábban a várost két cikluson át is képviselő, egykor gimnáziumigazgató politikus fia (2011 óta a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője) méreti meg magát.

Ha viszont csak a kampány intenzitása döntené el, ki képviselheti az itt élőket a következő négy évben, a kormányváltók, a "nemzeti radikálisok" és a Fidesz-KDNP labdába sem rúghatna: e három erő összesen nem plakátolt annyit, mint a Circus Romero Maximus, amely fantasztikus műsorával várja a nézőket a szokásos kertvárosi cirkusztéren. A bohóc utcahosszal nyerte a kampányt.

"Azt is csak kibírnánk valahogy"

A vasárnap piaci nap Mezőtúron az árusok már rég elpakoltak, de az egyik közeli krimót még éppen nyitva találjuk. A véletlenül ismerős pultoslány, miközben méregerős feketét csinál, elmondja, hogy az utóbbi hetekben szinte mindegyik ivócsapatnál szóba került a választás. Nagy viták, veszekedések, anyázás nem volt, de a passzivitást sem lehetett tetten érni, a pohár mellett mindenki azt mondja, elmegy szavazni.

"És te?" "Bezárunk nemsoká', aztán megyek én is, a párommal", mondja, majd kiderül: most először fog választani. Már 2010-ben is szavazhatott volna, de akkor nem tűnt fontosnak az egész. Nagy változásra nem számít, szerinte Boldog István "hozza a kerületet, mint a parancsolat," csak a második-harmadik helyen lehet komolyabb verseny, Rózsa és Csányi között.

Ahogy kimondja a neveket, érezni véljük, hová rakja az ikszet, de mivel halljuk, hogy nagyon óvatosan próbál fogalmazni, nem firtatjuk a dolgot. Mindenesetre azt mondja, "az emberek nagyon szét vannak esve"; egyre többen járnak a kocsmába és egyre súlyosabb állapotokba lavírozzák magukat. Sokkal jobban megy a hely, mint mondjuk tavaly vagy tavalyelőtt, "válság ide vagy oda", jó pár olyan kocsmabútor van, aki inkább nem eszik, de iszik, és hát hogy milyen történetek vannak... Kérjük, meséljen párat, de legyint: azt látni kell. "Vagyis hát nem kell, örülj, hogy nem látod..."

Teszünk egy kört a városban, az "alsórésznek", és az "újvárosnak" nevezett negyedekben igen gyér a plakátfelhozatal, a belvároshoz képest mindenképpen. Találkozunk egy ismerőssel, aki éppen szavazni tart, "aztán jó helyre húzd az x-et", szól oda búcsúzáskor, rendben, hát csak nem tudom eltéveszteni azt a kört, ugye. "Tudod te, hogy mire gondolok" - mondja, és persze tudom, de persze úgy teszek, mintha nem tudnám; mindenkinek jobb ez így most.

Egy kertvárosi, vagy ahogy itt mondják, "hídon túli" kocsmában a hűvös kerthelyiségben vagyunk. Egy, a szavazásból éppen hazafelé tartó, de azért itt megpihenő férfi szerint is mindenképpen a Fidesz, a Kormányváltók és a Jobbik jelöltje közül kerül ki a befutó.

"Viszi az országos Fideszlendület"

A mérsékelt kockázatú közléshez magyarázat is társul, s kiderül, mindhárom jelölt mellett tud felhozni érveket. Azt mondja, a jelenlegi képviselő, Boldog István, aki a szomszédos Kétpó település polgármestere egyébként, nem sok vizet zavar ugyan, de hát "viszi az országos fideszlendület", és sokan még így, kvázi ismeretlenül is "szeretik". Ha ő nyer, vagyis újrázhat, akkor megerősítést nyer a négy évvel ezelőtti jobbos fordulat - 2010-ben ugyanis Boldog váltotta Rózsa Endrét, a körzet korábbi MSZP-s képviselőjét.

A kormányváltók jelöltje most az ifjabb Rózsa Endre, aki "rokonszenves gyerek, az apjával se volt baj." Ha most véletlenül sikerülne nyerni, folytatódna a családi tradíció; sokan ismerik a városban. Egyébként ellene is, akárcsak Boldog ellen, a legfőbb kifogás az általunk megkérdezettek körében, hogy (édesapjával ellentétben) nem Mezőtúron él, hanem a megyeszékhelyen, Szolnokon.

Az asztalnál egy másik férfi odaszól, hogy na éppen ezért kell a jobbikos Csányira szavazni, azt mindennap látjuk a városban - ami valószínűleg tényleg így van: Csányi Tamás középiskolai magyartanárként dolgozik Mezőtúron. Más kérdés, hogy ha tényleg nyer, azután már nem lehetne mindennap látni városban - kötekedünk kicsit, mire jön a válasz egy harmadik férfitől: hát, azt is csak kibírnánk valahogy.

Túl a negyvenen

A városka különben csendes. A hármas szavazókör, ahol mi szavazunk, a városháza oldalában, az egykor rendőrkapitányságként, most kormányhivatalként működő épületben található. Érkezésünkkor egyáltalán nincs nagy tömeg, de korábban szavazó ismerősünk szerint akadt, akinek sorba kellett állni néhány percet. Mi csont nélkül bejutunk, igazolványok rendben, kapjuk a két lepedőt: tizennyolc lista, illetve tizenké egyéni jelölt közül választhatunk. Kérdezzük a részvételi arányt a körben, egy távoli rokon, aki most pártdelegált, azt mondja, negyven százalék felett járunk már. Ezzel egyébként "verjük" a választókerületi átlagot, ott a vonatkozó időpontban a választópolgárok 32,78 százaléka vonult az urnák elé.

"Rendkívüli esemény nem volt?" - kérdezzük, "Nem volt. Kellett volna hogy legyen?", kérdezi egy másik delegált, amire nem tudunk mit mondani. Leszavazunk jól, kifelé menet köszönettel fogadjuk a rokonsrác megfigyelését, hogy ugyanis jó sokat fogytunk az utolsó találkozás óta, az utcán pedig arra gondolunk, bárhogy is alakul, a kampánnyertes Circus Romero Maximus 8-9-i mezőtúri műsora csak felkészítő aktus: lesz itt cirkusz a következő ciklusban is, végig; majd elvágtatunk az érzékeny, Jász-Nagykunk-Szolnok megyei tájleírásban.

Tizenkét ajánlat

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. sz. választókerületben 76 867 választópolgár él. A választókerületbe tartózó Cibakháza, Csépa, Cserkeszőlő, Kengyel, Kétpó, Kuncsorba, Kunszentmárton, Martfű, Mesterszállás, Mezőhék,Mezőtúr, Nagyrév, Öcsöd, Örményes, Szajol, Szelevény, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszapüspöki, Tiszasas, Tiszatenyő és Törökszentmiklós polgárai 12 jelölt közül választhatnak: Szabó Hajnalka (Magyar Demokratikus Unió), Lakatos Gusztáv (Magyarországi Cigánypárt), Váradi László (Szociáldemokraták), Török Ferenc (FKGP), Csányi Tamás (Jobbik), Boldog István (Fidesz-KDNP), Nagy Andrásné (JESZ), Pozsonyi Péter (Munkáspárt), Sándor Gáborné (A Haza Nem Eladó Mozgalom), Sallai Róbert Benedek (LMP), Rózsa Endre (Kormányváltók) és Juhász Ferenc (SMS) verseng a szavazatokért.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.