Mégis lehet tüntetni Orbán háza előtt

Juhász Péter, az Együtt politikusa arról tájékoztatott, hogy a bíróság a TASZ felülvizsgálati kérelmére hatályon kívül helyezte a devizahitelesek Orbán Viktor háza előtti tüntetését megtiltó végzést. A bíróság leszögezte: mások jogainak feltételezett veszélye nem legitim és nem is elegendő indoka egy tüntetés előzetes megtiltásának.

Juhász a döntés nyomán be is jelentett egy tiltakozást május 15-ére a miniszterelnök felcsúti háza elé, és kíváncsian várja, a rendőrség betiltja-e, ahogyan ez nemrégiben történt.

A politikus a tiltást megelőzően egyszer már Orbán háza elé ment tüntetni, és ezért a rendőrség meg is büntette 80 ezer forintra. Ám Juhász szerint ez is azt bizonyítja, hogy lehet a kormányfő ingatlana előtt tüntetni. Azzal, hogy a rendőrség megbüntetett, elismerte, hogy lehet tüntetni Orbán háza előtt, véli Juhász. Ha nem lehetne ott tüntetni, akkor nem is büntethetnének meg azért, hogy nem időben jelentettem be, hiszen akkor olyat várnának el, amit nem is teljesíthetek. Ugyanis a rendőrség pecsétes írásában ez olvasható indokként: „Elköveti a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését az, aki a rendezvény szervezésével összefüggő bejelentési kötelezettségét a gyülekezési jogról szóló törvényben erre MEGHATÁROZOTT HATÁRIDŐ MEGSÉRTÉSÉVEL teljesíti.” Ebből logikusan következik – érvel a politikus – , hogy oda szerintük is bejelenthető tüntetés, hisz nem az a bajuk, hogy tüntettem, hanem az, hogy nem időben jelentettem be.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.