A bevándorlási hivatalból vitték el a korrupt tisztviselőt

Vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik kormánytisztviselőjét – hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.
A bevándorlási hivatal korrupciós ügyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat tárta fel. A gyanú szerint az ügyintéző tavaly nyár óta többször juttatott magyar állampolgársághoz olyan külföldieket, akik nem feleltek meg az egyszerűsített honosítási eljárás törvényi feltételeinek, például nem tudtak magyarul. A rendőrök a BÁH Harmat utcai kirendeltségéről vitték el a honosítási ügyekkel foglalkozó kormánytisztviselőt, aki ezután beismerő vallomást tett - mondták a Híradóban.
    
A tisztviselő - egy román felhajtó közreműködésével - alkalmanként 20 ezer és 50 ezer forint közötti összegeket kért, hogy szemet hunyjon a hiányosságok felett. A Híradó értesülései szerint nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, egy román fedett nyomozó segítségével csapdát állítottak, és a közvetítőt, egy 36 éves román nőt a rendőrök tetten érték és őrizetbe vették.
  
Kovács Gergely Ákos, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész a Híradónak azt mondta: a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte egy ember előzetes letartóztatását.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.