„Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédében nem is az az aggasztó, hogy a liberális demokrácia végéről és a nyugat hanyatlásáról beszélt. Hanem az, hogy miközben nyelvi térfoglalásban és önlegitimációban továbbra is első a magyar politikában, ebből a beszédből sem látjuk, hogy a karcos axiómák mellett milyen valós megoldások élnek a fejében valóban égető problémáinkra” – ez a véleménye Filippov Gábor politikai elemzőnek a miniszterelnök nagy vihart kavart kijelentéseiről.

Filippov a beszédet magát úgy látja, hogy „a Fidesz sikerességének egyik titka, hogy a baloldallal ellentétben erős mondatokkal, koherensnek tűnő történetekkel valóságot képes teremteni. Olyan valóságot, amely egyeseknek tetszik, másokat felháborít – mégis mindenki ehhez képest határozza meg magát. Az újabb, menetrendszerűen indulatos filippikákat és hűséges apológiákat termelő Orbán-beszéd funkciója is éppen ez. Ahogy korábban a »centrális erőtér«, most a »liberális demokrácia helyett munkaalapú államot« jelszava tartja majd jó ideig lázban a kormányoldali és ellenzéki közvéleményt”.

Filippov Gábor véleménye szerint „a szabadság és a munka szembeállítása történeti és ideológiai szempontból abszurdum. Marxtól napjainkig a baloldali liberalizmus-, illetve kapitalizmuskritikák egyik fő kifogása például épp az ember lelketlen munkagéppé, elidegenedett termelőeszközzé alacsonyítása: az, hogy a liberális kapitalizmus úgymond »valódi« szabadság helyett – hogy kicsit pikírtek legyünk – »munkaalapú államot« kínált. A kormányfő valószínűleg tisztában van ezzel – de azzal is, hogy a választók szélesebb tömegei nem sokat foglalkoznak politikaelmélettel, vagy éppen Tusványosból merítik világszemléletük ideológiai alapjait. Az ő kétségeiket kell eloszlatni, elmagyarázni, miért tévednek, akik a szabadságot és a jogállamiságot féltik a kétharmad intézkedéseitől. Hogy a zavaró korlátok ledöntése, a hatalom túlterjeszkedése – amely minden politikus természetes vágya, erősebb társadalmakban azonban az intézmények mellett a választói ellenállás szab határt neki – nem történelmi visszalépés, hanem a hatékonyság és a siker, végső soron a jövő záloga. Hogy bármilyen ijesztő néha, itt és most, »nekünk« szabad” – véli Filippov Gábor, aki szerint a beszéd politikai funkciója tehát a frontvonalak kijelölése, a hívek csatarendbe állítása volt.

„A liberális jelző arcot ad az ellenfélnek, és magyarázatot kínál a hátrahagyni kívánt rendszer kudarcaira. Egyhelyben toporgásunk, eladósodásunk, elszegényedésünk oka e vízió szerint nem a politikai elit és benne a Fidesz inkompetenciája vagy politikai gyávasága, pláne nem a kormányokon átívelő, rendszerszintű korrupció, hanem az ellenfél szabadságfelfogása. Amellyel szemben minden eszköz megengedhető, a bárhonnan érkező kritika pedig nem több »liberális« utóvédharcnál, így megfontolásra sem érdemes. Ebből a szempontból mellékes a beszéd logikai vagy eszmetörténeti zavarossága. Orbán ízig-vérig politikus, aki tudja, hogy a politikai beszéd cselekvés, célja pedig a mozgósítás és identitásalkotás” – állítja Filippov Gábor.