A békemenet után Orbán lesz a fő műsorszám

Orbán Viktor a Hősök terén mond beszédet március 29-én, hallgatósága a békemenetes tömegből verbuválódik. A Fidesz politikausai a választásokig most kezdik lerohanni az országot, több mint 300 eseményen, gyűlésen, fórumon vesznek részt.
Március 29-én, szombaton tartja választási nagygyűlését a Fidesz – tudta meg a Magyar Nemzet. A lapot arról tájékoztatták, hogy a rendezvényre a budapesti Hősök terén kerül sor, ahol Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök mond beszédet. Szintén az április 6-i országgyűlési választást megelőző hét szombatján rendezik meg a békemenetet, így az azt követő nagygyűlésre több százezer Fidesz-szimpatizánst várnak a szervezők.

A helyszínválasztás szimbolikusnak tekinthető: a 2013. október 23-i nemzeti ünnepen a kormányfő itt jelentette be a nem hivatalos kampány kezdetét. – Be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit '56-ban elkezdtünk – mondta októberben a kormányfő a Hősök terén.

Nyitrai Zsolt tájékoztatása szerint a pártszövetség csaknem száz politikusa indul országjárásra – köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök, illetve tárcavezetők, elnökségi tagok –, hogy találkozzanak a választópolgárokkal. – Az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban több mint 300 eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesznek részt – közölte tegnap a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.