A baloldali ellenzék jelöltje nyerte az utolsó időközi választást

„Egy héttel a parlamenti választás előtt fontos és lelkesítő győzelmet arattunk Salgótarjánban. A jelöltünk magabiztosan nyert egy olyan körzetben, ahol 2010-ben még száz szavazattal a Fidesz győzött. Nem véletlen, hogy a fideszes média igyekszik elhallgatni ezt a győzelmet".
Ezt nyilatkozta a Népszabadságnak a kormányváltó erők miniszterelnök-jelöltje a hétvégi, salgótarjáni időközi választással kapcsolatban. Mesterházy Attila lapunknak hozzátette: a kormányváltók ellenfelei láthatóan tartottak a kudarctól, hiszen jelöltjüket csak függetlenként merték elindítani. „Ugyanakkor az jól látszik, hogy a választás nagyon fontos volt nekik, hiszen az utóbbi hetekben Szócska Miklós, Szijjártó Péter és Varga Mihály is kampányolt a városban. Az embereket sem a kormányzati sikerpropaganda, sem a mocskolódás, sem a megfélemlítés nem tudta eltántorítani attól, hogy a munkanélküliség, a kilátástalanság és a megszegett ígéretek miatt egy új, reményteljesebb jövőre szavazzanak. Április 6-án egész az országban a változás mellett fognak dönteni az emberek" - tette hozzá lapunk megkeresésére Mesterházy Attila.

A választási törvény értelmében a választás évében csak április elsejéig lehet időközi választást tartani, ezért az utolsó ilyen voksolást tartották a hétvégén Salgótarjánban. A tavalyi év végén elhunyt fideszes Ispán András megüresedett képviselői helyéért öten indultak versenybe: három független (egyikük a Fidesz-KDNP, másikuk valójában a Jobbik támogatottja), a Magyar Munkáspárt jelöltje, illetve Fekete Tamás, utóbbi a kormányváltó ellenzéki szövetség színeiben.

A nem egészen harminc százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson Fekete Tamás 279, a második helyezett Szabó Csaba (a Keresztény Értelmiségi Szövetség elnöke) 260 szavazatot gyűjtött be, míg a harmadik a Magyar Munkáspárt képviselője lett: 75 vokssal. A kormánypárti média az eredmény „szorosságát" hangoztatta, a kormányváltó ellenzéki szövetség pártjai viszont üdvözölték az eredményt: szerintük ugyanis bebizonyították, hogy a többség kormányváltást akar és összefogással bárhol „el lehet kergetni" a Fideszt. A kormányváltók közleménye szerint a siker azért is örömteli, mert a huszonhét éves győztes Fekete Tamás a politikusok új generációjához tartozik, személye jól szimbolizálja a megújulásban rejlő erőt.

A salgótarjáni 7. számú választókörzetben négy évvel ezelőtt – a nemrég elhunyt – fideszes jelölt közel tíz százalékkal (száz szavazat) verte meg a második helyre szorult szocialista jelöltet. 2006-ban viszont az MSZP volt a győztes, az akkori jelöltjük hasonló arányban (valamivel több, mint száz szavazat) szorította maga mögé a Fidesz akkori indulóját.

2002-ben hasonlóképp szocialista győzelmet ünnepelhettek ebben a körzetben, akkor a voksok hatvanhárom százalékát hozta el az MSZP jelöltje, a Fidesz akkor „csak" huszonegy százalékot tudott begyűjteni. Vagyis, az elmúlt tizenkét évben az MSZP sorozatosan vesztette el támogatottságát a körzetben, amelyet most úgy látszik részben visszaszerzett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.