Zuschlag-per: ítélet még az első forduló előtt

- Zuschlag bűnös, de nem maffiózó! - hangsúlyozta kedden a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon védőbeszédében Kovács M. Gábor a volt szocialista honatya ügyvédje. Véleménye szerint védence politikusként olyan közegben szocializálódott, ahol ez a pályázati gyakorlat megszokott volt, ezért nincs alapja annak, hogy bűnszervezetet hozott volna létre.

- Olyan ügy végére értünk, amelyet kívülről fúj az egész ország, a jelentőségét az adja, hogy a fő vádlott egy volt politikus, ennek ellenére én szeretném helyén kezelni ezt az ügyet - kezdte védőbeszédét Kovács M. Gábor, Zuschlag János ügyvédje. Elmondta: a büntetőügyből kiderült, hogy mindkét politikai oldalon bevett gyakorlat volt az, hogy civil szervezetek pályázatain keresztül szerzik meg a működésükhöz hiányzó pénzeket.

Ez a jogilag szabályozatlan finanszírozási rendszer már akkor is működött, amikor Zuschlag János még nem is gondolt arra, hogy politikusi pályára lép. Hangsúlyozta: Zuschlag fiatalon került a Parlamentbe, ebben a rendszerben szocializálódott, ezt ő maga is elismerte. Hozzátette: szó sincs róla, hogy ez jó és nem büntetendő, de az viszont alaptalan, hogy mindezt ő találta volna ki és minderre egy bűnszervezetet hozott volna létre, mint ahogyan azt a vád állítja.

Kovács M. Gábor több mint egy órás védőbeszédében hosszan taglalta a bűnszervezet kritériumait, kiemelve: Zuschlag a pályázatok által megszerzett támogatást nem bűnös célokra, hanem közcélú rendezvényekre fordította. Az ügyvéd véleménye szerint a vádhatóság túllőtt a célon és mindent Lados István - Zuschlag országgyűlési irodavezetője, a per másodrendű vádlottja - vallomására alapoz, miközben a vallomásokból kiderül: védence hencegő és hanyag volt, mindig csúszott az időpontokkal. - Akkor kérem, hol van itt a szervezettség? - tette fel a kérdést.

Indítványozta: a bíróság mentse fel védencét a bűnszervezet, illetve az üzletszerű csalás vádja alól. Bűnösségét a csalás alapesetében mondja ki és a beismerő vallomása, valamint a kár nagy részének a megtérítése miatt öt év körüli börtönbüntetést szabjon ki rá.

Gömöri Tibor, a két és fél éve házi őrizetben lévő Lados István ügyvédje cáfolta azt, hogy védencének a vallomásán alapszik a vád. Elmondta: Zuschlag Jánost 2007. szeptember 19-én gyanúsította meg az ügyészség azzal, hogy bűnszervezete hozott létre. Ekkor azonban védence még szökésben volt. Szeptember 26-án adta fel magát, szakított a múltjával és egy őszinte feltáró vallomást tett. Kétségtelen: szeretett volna vádalkut kötni a hatósággal, de nem sikerült, ennek ellenére fenntartotta minden szavát és továbbra is együttműködött a nyomozókkal.

Az ügyvéd egyetértett a váddal, hogy mindez bűnszervezetben történt, de Lados esetében enyhítő szakasz alkalmazását kérte a bíróságtól és az együttműködő magatartása miatt egy jelzésértékű, alacsony börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A harmadrendű Katus Ferenc védője szerint védence nem volt tagja semmiféle bűnszervezetnek és bizonyítottság miatt a felmentését indítványozta.

Mint ismert: a volt szocialista honatyát és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc fő csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. Az ügyészség a fő vádlottakra hosszú, fegyházban letöltendő büntetést indítványozott.

Ítélet március végén várható a másfél éve tartó perben.

Kovács M. Gábor ügyvéd védőbeszéde
Kovács M. Bárbor ügyvéd védőbeszéde
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.