Megszülték a választ Bajnai tahózására

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a "bukott baloldalnak" nem a jövő évi költségvetés, hanem a saját maga válsága miatt kellene aggódnia.

Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon és Mesterházy Attila nyilatkozataira reagálva közölte: az Együtt-PM választási szövetségnek és az MSZP vezetőjének is csak az a baja a jövő évi büdzsével, hogy a saját alkalmatlanságukat látják benne.

A Fidesz kommunikációs igazgatója fontosnak nevezte, hogy miközben Bajnai Gordon "élesen bírálta a rezsicsökkentés költségvetését és szétaggódta magát miatta", aközben "végre kimondta, hogy lesz rezsiadó", vagyis hogy ha tehetné, akkor tovább növelné a magyar emberek terheit.

Szerinte a baloldali kormányok egyszer sem tudtak "tisztességes költségvetést" készíteni, csak "ész nélkül költekeztek". Úgy fogalmazott: hitelekkel és hatalmas megszorításokkal "a hülye is tud költségvetést csinálni". Hozzátette: "kissé tenyérbe mászónak tartjuk, hogy ma azok osztják az észt", akik csaknem Görögország sorsára juttatták az országot, illetve akiknek a kormányzása alatt 7,5 százalékkal zuhant a magyar gazdaság teljesítménye, akik képtelenek voltak egy beruházást véghez vinni, ami uniós forrást megszereztek, azt pedig "szét-offshorozták".

Kocsis Máté hangsúlyozta: ehhez képest a mostani kormány 3 százalék alatt tartja az államháztartási hiányt, tartósan alacsony az infláció, a költségvetés tartós növekedési pályára állítja Magyarországot. Szerinte a jövő évi büdzsé annak a bizonyítéka, hogy lehet úgy kormányozni, hogy az ország és a családok együtt erősödjenek, és van még tartalék is a költségvetésben a váratlan kiadásokra. Kiemelte azt is: jövőre a tavalyi árakhoz képest már 20 százalékos lesz a rezsicsökkentés.

Kocsis Máté elítélte, hogy Mesterházy Attila két napja Hannes Swobodával, a szocialisták és demokraták osztrák EP-frakcióvezetőjével "parádézik" Magyarországon, miközben Ausztriában egy nyíltan Magyarországot és a romákat gyalázó kiállítás nyílik a napokban. A fideszes politikus azt kérdezte az MSZP elnökétől, hogy ez a kiállítás szóba került-e a Hannes Swobodával folytatott megbeszélésein, és ha igen, kifogásolta-e a kiállítást és kiállt-e a magyar érdekekért.

Azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon szerint a Fidesz vezette be a "tahópolitikát" Magyarországon, Kocsis Máté kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Bajnai Gordon hazudik, amikor azt állítja, hogy minden sarkon akasztófával várják. Emellett a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint különbséget kell tenni aközött, hogy ha Bajnai Gordon "egy vidéki útján netán találkozik dühös emberekkel, akik haragszanak rá", és aközött, hogy ha Bajnai Gordon maga részt vesz és felszólal egy olyan rendezvényen, ahol "elfogadhatatlan, primitív politikai magatartás" történik.

Kocsis Máté emellett sunyi és jellemtelen magatartásnak nevezte, hogy a Szolidaritás által szervezett vasárnapi tüntetés óta Bajnai Gordon és Karácsony Gergely PM-es politikus is úgy tesz, mintha előzőleg nem tudta volna, mi fog ott történni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.