Várkert Bazár: újjászületés 8,5 milliárdból

Jóváhagyta a kormány a Várkert Bazár rehabilitációjának támogatását: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás 6,5 milliárd forintot kaphat.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a Várkert Bazár felújításával és hasznosításával lehetőség nyílik egy, a főváros turizmusában meghatározó, nemzetközi viszonylatban is jelentős, valamint önállóan is egyedi vonzerőt jelentő turisztikai termék fejlesztésére.

A beruházás révén új turisztikai szolgáltatásokkal bővül a főváros kínálata. Kiépítik az ennek működtetéshez szükséges alapinfrastruktúrát, a létesítményhez közvetlenül kapcsolódó üzleti szolgáltatások fejlesztése pedig új munkahelyeket teremt.

A projekt révén 7985 négyzetméter nagyságú épület felújítására, 4867 négyzetméter nagyságú új épület felépítésére, valamint 13 215 négyzetméter nagyságú kert és udvar felújítására kerül sor, amely - a létrehozandó hét turisztikai szolgáltatásnak is köszönhetően - évi 250 ezer látogatót vonzhat az Ybl Mikós által tervezett műemlékhez - olvasható a közlönyben.

A Várbazár kerti teraszán fekvő királyi kertek között az elképzelések szerint helyet kap barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is. Az újjáépülő Várkert Bazár valódi kulturális negyeddé válhat, hiszen föld alatti kulturális rendezvényterek, képzőművészeti műtermek, szobrászműhelyek, kiállítótermek, szabadtéri színpad, mélygarázs, éttermek, és igényes zenés helyek létesülnének.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) márciusban azt közölte, hogy a kormány döntése értelmében gyorsított hatósági eljárás segíti a Várbazár, valamint a budavári királyi kertek újjáépítését; a tervezésre kiírt közbeszerzési pályázat nyertese a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. lett; az összesen 8,5 milliárd forint értékű, teljes mértékben uniós forrásokból megvalósuló beruházás ősszel indul, és várhatóan 2014 márciusára fejeződik be.

A Világörökség részét képező komplexum 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.