'Vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben'

A családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásáról vitatkoztak a képviselők kedden az Országgyűlésben: sem az MSZP, sem a Jobbik nem tartotta megfelelőnek a kormány által előterjesztett megoldást.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte: a kormány javaslatával az a probléma, hogy a családon belüli erőszak új tényállását illetően alig több mint látszat, mert már meglévő bűncselekményekhez illeszt minősített eseteket, de nem jelent igazán újat. A képviselő támogatta, hogy a kormány által előterjesztett javaslatban szereplő bűncselekmények részévé váljanak a büntetőjognak, ugyanakkor azt javasolta, hogy a civil szervezetek kezdeményezései nyomán keressenek további olyan élethelyzeteket, amelyek a büntetőjog rendszerébe illeszthetőek.

A képviselő a civil szervezetek véleményét tolmácsolva azt javasolta: legyen bűncselekmény, ha valaki gazdasági helyzetét felhasználva lehetetleníti el hozzátartozóját, és úgy vonja el a közös vagyont, hogy az már a sértett megélhetését veszélyezteti. Frakciótársa, Lendvai Ildikó azt vetette fel, hogy a rendszeres erőszak ne csak akkor legyen büntethető, ha azonos sértett rovására követik el, hanem akkor is, ha az egy háztartásban élőket bántalmazza valaki sorozatosan.

A független Ertsey Katalin azt kifogásolta, hogy a lelki bántalmazás tényállása kikerült a javaslatból. Azt javasolta, hogy akkor is büntethető legyen a bántalmazó, ha "nem folyik vér", sok esetben ugyanis a bántalmazó csak pont annyira veri meg a sértettet, hogy az ne tudjon látleletet produkálni.

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal kapcsolatos népi kezdeményezést elindító Halász Pálma véleményét tolmácsolva azt javasolta, hogy Magyarország is a ratifikálja az Európa Tanács nők elleni erőszakról szóló egyezményét. Úgy vélte, a kormány javaslata nem fedi le a családon belüli erőszak társadalmi problémáját, nem kezeli a tartósan visszatérő verbális bántalmazást és a gazdasági kiszolgáltatottságot. Szerinte a javaslat ebben a formában kevés, és nem teljesíti ki a népi kezdeményezésben megfogalmazott célt.

Halász Pálma véleményét tolmácsolva elmondta: igazából nem mutatkozik valós szándék arra, hogy ezt a problémát teljes mértékben megpróbálják felszámolni. Úgy fogalmazott: "vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben", akik bűnös passzivitással figyelik az eseményeket. Gaudi-Nagy Tamás azt ugyanakkor üdvözölte, hogy a javaslat szerint nem magánindítványosok, hanem közvádasak lesznek ezek a bűncselekmények.

Frakciótársa, Gyüre Csaba a családon belüli erőszak tényállásával kapcsolatban azt kifogásolta, hogy lelki bántalmazás, a pszichés terror nem szerepel a javaslatban. A Jobbik képviselője azt emelte ki, hogy a javaslat korlátozhatja a véleménynyilvánítás- és a szólás szabadságát, mert lehetőséget ad arra, hogy az internetes tartalmakat akár politikai indokkal blokkolhassanak.

Szabó Tímea (független) azt mondta, hogy a javaslatot még gesztusnak sem tudja tekinteni. "Szégyellje magát a kormány, szégyellje magát a minisztérium", hogy nyolc hónap után ezzel tudtak előállni - jelentette ki a képviselő. Hozzátette: az indítvány visszalépésnek tartja, mert az semmibe veszi a civilek korábbi javaslatait.

A Párbeszéd Magyarországért politikusa úgy fogalmazott: a jogszabály azt jelenti, hogy a "családon belüli erőszak ügye meghalt", mert a kormány végleg lemondott arról, hogy ezt a problémát kezelje. A javaslat nem kezeli a probléma gyökerét - jelentette ki a politikus, aki azt kérte, hogy vonják vissza a beterjesztett jogszabályt.

Babák Mihály (Fidesz) kijelentette, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői a gyengék, a védtelenek, a kiszolgáltatottak pártján vannak és küzdenek az erőszak minden formája ellen. Hozzátette, számukra szent a férfi és nő családon belüli kapcsolata és maga a család intézménye is. Felhívta a figyelmet, hogy a törvénnyel nem lehet minden problémát megoldani, mert ha az emberek nem kívánják rendezetten megélni a társas kapcsolatukat, akkor továbbra is minden nap előfordulnak atrocitások. 

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) arról beszélt, hogy a büntetőjogi tényállás védett jogi tárgya a család. Szavai szerint a megelőzésre és a problémák kezelésére kell helyezni a hangsúlyt. A büntetőjogi tényállás viszont nem alkalmas az intézményrendszer hibáinak kezelésére - jelentette ki.

Németh Zsolt (Jobbik) arról beszélt, hogy a törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy bírósági döntéstől függetlenül blokkolhatóvá válik bármilyen weboldal, vagy közösségi oldal, ha ott a szolgáltatótól függetlenül valaki feljelenti az oldalt. Úgy fogalmazott: "informatikai analfabéták, akik csinálták ezt a törvényjavaslatot, hiszen mindenki tudja, hogy ez a kuruc.info betiltására irányul", de néhány másodperc alatt kijátszható. Szerinte ez a szabályozás már nem Kínához, hanem Észak-Koreához hasonlít.

Ezt követően az elnöklő Jakab István (Fidesz) az általános vitát elnapolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.