"Túlélés, bármi áron"

"Túlélés bármi áron" - "A hatalomba bármi áron". Egymás politikáját jellemezte a Fidesz, illetve az MSZP.

A cél a túlélés volt bármi áron, Gyurcsány Ferencnek hatalomban kellett maradnia - Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője így foglalta össze a 2008-as kormányzati politika "lényegét" hétfői évértékelő sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a népszavazást követően, az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció megszűnése után a kisebbségi kabinet minden személyi és pénzügyi erőforrását arra fordította, hogy, "ha botrányról botrány bukdácsolva is, ha kell, szavazatvásárlással vagy alkalmi koalíciókkal biztosítsa többségét".

Navracsics Tibor szerint 2008 a Fidesz céljai szempontjából sikeres év volt, mert a népszavazással rávilágítottak a kormány elhibázott politikájára, az Erős Magyarország programmal pedig megmutatták, hogy létezik jó kormányzati politikai alternatíva.

"A hatalomba bármi áron” - a szocialisták szerint ez jellemezte a Fidesz politikáját 2008-ban. Ebben a politikában semmi sem lett volna drága a hatalom megszerzéséért. Nem számított, hogy a gazdasági világválság idején Európa minden országában kormány és ellenzék igyekezett összefogni, nem számított, hogy a felelőtlen ígéretekben hogyan fedeznék a nagyobb kiadásokat a kisebb bevételek - olvasható az MSZP közleményében.

A szocialisták szerint a Fidesz egész évben "ugrásra készen" várt előrehozott választásokra, mit sem törődve azzal, hogy mit jelentene több hónapos ígérgetős kampánya a magyar gazdaságnak, a világválság által fenyegetett magyar munkahelyeknek. Ez a politika kudarcot vallott - így az MSZP. A palamentben a kormány ugyan kisebbségben volt, de a felelősség többségben: ezért születhettek meg sorozatban a válság elleni védelmet szolgáló törvények.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.