'Tarlós a Fidesszel és a BKK-val együtt megbukott'

Az MSZP szerint Tarlós István főpolgármester, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és a fővárosi Fidesz-frakció hazugságon alapuló kommunikációja, politikája megbukott.

Horváth Csaba frakcióvezető erről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt, a BKK-tarifák 7,9 százalékos tervezett emelésével kapcsolatban.

A szocialista politikus felidézte, múlt héten még a főpolgármester és Vitézy Dávid is azt nyilatkozta, hogy mostanában nem lesz tarifaemelés, a BKK pedig korábban egy olyan program kidolgozását ígérte, amelynek segítségével nem lesz szükség a jegyek és bérletek árának emelésére. Az ellenzéki képviselő több BKK-s lufit a kezében tartva azt mondta, ezek a remények a lufikkal együtt elszálltak, majd ezt illusztrálva elengedte a léggömböket.

Ezt követően arra emlékeztetett, hogy amikor az előző ciklusban megállapodtak a Bajnai-kormánnyal a BKV finanszírozásáról, akkor az nemcsak az utasoknak jelentett volna inflációkövető jegyáremelést, de a főváros és a kormány kötelezettségei is rögzítve voltak abban. Most azért kell árat emelni, hogy a 150 új busz többletköltségét ki tudják fizetni – vélekedett.

Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes a Vidám Park bezárásáról azt mondta: továbbra sem támogatják az elképzelést. (Az előterjesztést később Csomós Miklós főpolgármester-helyettes indoklás nélkül visszavonta.)

Lendvai Anna a szociális intézmények átadásával kapcsolatban közölte: 125 ingatlant érint ez a lépés Budapesten, ez többmilliárdos vagyont jelent, az átadást viszont sem szakmai, sem anyagi érv nem indokolja. Az intézmények nyárra anyagilag ellehetetlenülhetnek – jegyezte meg.

Elszálltak a léggömbök
Fővárosi közgyűlés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.