Szociális bolthálózat megszervezését tervezi a Fidesz és a Magosz

Szociális bolthálózat megszervezését tervezi a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz); az első üzlet a Ferencvárosban nyílna meg - közölte a Magosz szövetségi igazgatója az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjelöltjével közös sajtótájékoztatón szombaton.

Terveik szerint az első üzlet a jövő év elején nyílik meg, s ha ez sikeres lesz, akkor további boltok nyitására is sor kerülhet - mondta Budai Gyula a Ferencvárosban szombatra szervezett piacon, ahol magyar gazdák termékeit, almát, burgonyát, mézet, tejet árultak méltányos áron.

Budai Gyula közölte: az üzlet nyitásának lényege, hogy ne csak beszéljünk a szociális válságról, de segíteni is próbáljunk a rászorulóknak, akik főként nyugdíjas, idős emberek. Hozzátette: minden önkormányzattal együtt kívánnak működni azért, hogy ilyen üzletek nyílhassanak. 

A szombati piaccal kapcsolatban a Magosz szövetségi igazgatója elmondta: ez a negyedik ilyen alkalom a Ferencvárosban, s az akció része annak a törekvésnek, hogy a magyar gazdák visszaszerezzék az EU csatlakozáskor elvesztett piacaikat. 

Bácskai János, a Fidesz időközi országgyűlési választásokra jelölt képviselőjelöltje közölte: sem a szociális bolthálózat, sem pedig a piac megszervezése nem egy párt feladata lenne, ezért a Fidesz együtt kíván működni minden önkormányzattal, amely ebben szerepet vállal.  

Hozzátette: mind a szociális bolthálózatnak, mind a piacnak fontos szerepe van abban, hogy pótolja a rövidesen megszűnő Haller utcai piacot. 

érdésre válaszolva közölte: nem titok, hogy az akció "kapcsolatban van' a januári időközi országgyűlési képviselőválasztással. 

A IX. kerületben azért írtak ki időközi választást, mert Gegesy Ferenc polgármester, korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselő  szeptember 15-én lemondott parlamenti mandátumáról és kilépett a pártból is. A ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben élők január 11-én szavazhatnak Gegesy Ferenc utódjáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.