'Polgármesteri rágalomhadjárat a Pécsi Vízmű ellen'

A leghatározottabban visszautasította a vízműügyben megfogalmazott és a médiában megjelent "vádakat" a Pécsi Vízmű Zrt., amely kitért arra: a társaságnak éppen kedden lett volna közgyűlése Pécs polgármesterének, Páva Zsolt kérésére, de az ülés ellehetetlenült.

"Ez egy olyan lejárató rágalomhadjárat, amely az egész vállalat ellen irányul, s célja nem más, mint a cég ellehetetlenítése. E propaganda alkalmas továbbá arra is, hogy elterelje a figyelmet azokról a jogtalan és erőszakos cselekedetekről, amelyek a Pécsi Vízmű Zrt. ellen irányultak az  elmúlt időszakban" - írjaa közleményében a cég. Eszerint "a társaság mindig is teljes mértékben a többségi  tulajdonos, Pécs városának felügyelete alatt állt, és ha ezek a felvetett témák eljutnak egyáltalán a bíróságra, akkor a Pécsi Vízmű Zrt. bizonyító erejű dokumentumokkal tisztázni fogja magát a rágalmak alól".

A cég közleményében kitért arra, a Pécsi Vízmű Zrt.-nek éppen kedden, 13 órakor lett volna közgyűlése, melyet Páva Zsolt polgármester kifejezett kérésére hívtak össze. A közgyűlés még szeptemberben döntött az ülés időpontjáról, a polgármester azonban "érthetetlen és megdöbbentő módon" sajtótájékoztatót tartott a  tervezett üléssel egy időben ahelyett, hogy tulajdonosi kötelezettségének tett volna eleget. "A Suez delegáltjait nem engedték be a közgyűlés helyszínének otthont adó, a Pécsi Vízmű Zrt. tulajdonában álló épületbe, ezzel részvényesi jogainak gyakorlásában akadályozták. Mivel Páva Zsolt sem jelent meg a közgyűlésén, és más sem képviselte Pécs városát, az ülés ellehetetlenült" - jegyezi meg a közlemény.

"Úgy látjuk, Pécs polgármesterének fontosabb egy médiabohóckodáson megjelenni, mint tulajdonosként képviselni az önkormányzatot, a pécsieket, és tárgyalni egy hivatalos fórumon. Mindezek után furcsának találjuk, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi. Kíváncsian várjuk, hogy Páva Zsolt mikor tagadja le újra azt, hogy tárgyalási lehetősége van, volt és lesz".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.