'Parancsszóval ad ajándékot híveinek az állam'

Lemondunk a rezsicsökkentésről címmel közösségi oldalt hozott létre a Facebookon Nehéz-Posony Márton jogász. A csatlakozók vállalják, hogy rezsicsökkentéssel elért megtakarításukkal megegyező összeget jótékonysági célokra ajánlanak fel.

Nehéz-Posoyn Márton a kapitalzmusblogon írt cikkében kifejtette: szerinte miért ”igazságtalan, s megengedhetetlen beavatkozás a szabad piac működésébe” a rezsicsökkentés, amelyet a „legolcsóbb populizmus által motivált rövid távú haszonszerzésnek” tart.

Érdeklődésünkre elmondta: a piacot csorbító rezsicsökkentés elsősorban a jómódúaknak kedvez, a valóban rászorulóknak érdemi segítséget nem nyújt. A jogász hangsúlyozta: a szabad piaci versenynél egyelőre senki nem talált ki jobb eszközt a szolgáltatások színvonalának növelésére, illetve az árak elszabadulása ellen. Utalt arra: ha bármelyik szolgáltató az erőfölényével visszaélve tesz szert az igazságérzetet sértő profitra, akkor azzal szemben bárki jogosult a versenyhatóság előtt fellépni.

A rezsicsökkentés során az állam megmondja a szolgáltatónak, mennyiért adhatja a szolgáltatásait. Nincs garancia arra, hogy ezt követően más szakmák képviselőinek, cégeinek ne parancsolja meg ugyanezt – hívta fel a figyelmet az intézkedéssorozat lehetséges folytatására a szerző. Rávilágított arra is, hogy az állam a „híveinek paranccsszóval ad
ajándékot”, miközben „ az emberi lét minimumán élő hajléktalanokat viszont bünteti.”

A Nehéz-Mosony Márton kezdeményezéséhez csatlakozók azt vállalják, hogy rezsicsökkentéssel elért megtakarításukkal megegyező összeget jótékonysági célokra ajánlanak fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.