'Nem lehet mindent lenyomni az ORTT torkán'

Az ORTT a jövő héten tárgyalhat az idei március 15.-i ünnepélyes zászlófelvonást bekiabálással megzavaró tagjuk, Rosdy Tamás magatartásáról.

Rosdy Tamás, a Magyar Nemzet korábbi munkatársa valóban tagja a médiahatóság panaszbizottságának - erősítették meg ORTT-közeli forrásaink. Úgy tudjuk, hogy az idei március 15.-i ünnepélyes zászlófelvonást bekiabálással megzavaró - majd előállítása után a rendőrök által meztelenre vetkőztetett - Rosdy Tamás magatartásáról az ORTT-ben is beszélni akarnak.

Forrásunk azt mondta: szeretnék demonstrálni, hogy "nem lehet mindent lenyomni az ORTT torkán".  Valószínűsíthető, hogy ha kell, a médiahatóság egyes tagjai akár egyénileg is elhatárolódnak majd Rosdy Tamás magatartásától.

A hatályos médiatörvény szerint a Panaszbizottság tagjának megbízatása összeférhetetlenség esetén szüntethető meg, továbbá akkor, ha a bíróság a Panaszbizottság tagját szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélte. Az ORTT ügyrendje pedig nem rendelkezik az összeférhetetlenség eseteiről, csak annyit mond: a Panaszbizottság tagjai az ORTT által felkért, köztiszteletben álló és az összeférhetetlenségi nyilatkozatot vállaló személyek.

Forrásunk úgy tudja: Rosdy cselekedete jogilag nem összeférhetetlen, mivel nem köztisztviselő, ám erkölcsileg vállalhatatlan, hiszen közfeladatot lát el a médiahatóságban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.