"Mi történt Kabán, miniszter úr?"

A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el a Hajdú-Bihar megyei Kaba állami földjeire meghirdetett pályázattal összefüggő feljelentés és hangfelvétel ügyében. A botrány a héten terítékre került a parlamentben is, de Budai Gyula államtitkár lényegében csak annyit mondott: neki nem az a dolga, hogy sajtóértesüléseket és hangfelvételeket kommentáljon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el a kabai állami földbérletekkel kapcsolatos névtelen feljelentés nyomán – erről Kelemen Éva, a rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta lapunkat.

Mint korábban beszámoltunk róla: hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen a napokban följelentést tettek a rendőrségen, s csatoltak egy hangfelvételt is, amelyen vélhetően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) egykori megyei vezetője, Sári Béla arról beszél, hogy a Hajdú-Bihar megyei Kaba határában lévő állami földek bérbeadását a háttérben milyen lobbitevékenység előzte meg magas beosztású fideszes politikusokra való hivatkozással.

A már egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került hanganyag azért került ismét az érdeklődés középpontjába, mert számos kabai gazdát fölháborított az NFA augusztusi döntése, mely szerint a meghirdetett állami földekre hiába pályáztak helyi gazdálkodók, mindegyikük elutasító választ kapott, ezzel szemben földhöz jutottak olyan, a Fideszhez köthető személyek, mint például Módos Imre nagygazda, Bihartorda fideszes polgármestere.

A botrány kirobbanása után pár nappal Bodó Sándor, a térség fideszes parlamenti képviselője bejelentette, hogy az NFA-döntés miatt egyeztetést kezdeményezett a felelős miniszteri biztossal és a Miniszterelnöki Hivatallal, s ennek eredményeképpen a pályázati eredményt felülvizsgálták. A végleges döntés szerint a meghirdetett állami földterületen tizenhat kabai gazdálkodó átlagosan tizenöt hektár hasznosítására jogosult.

A kabai földüggyel foglalkozó, múlt hét szombati cikkünk a héten szóba került az Országgyűlésben. A témában Gőgös Zoltán szocialista képviselő, az agrártárca volt államtitkára azonnali kérdést intézett a vidékfejlesztési miniszterhez Mi történt Kabán, miniszter úr? címmel, s többek között azt mondta: "több helyen is megjelent egy hangfelvétel, ami a kényszerhasznosítás környezetéről szólt, és látjuk, hogy ez nagyjából most is beigazolódott, hogy nincsen minden rendben nemcsak abban a térségben, hanem általában a földpályázatokkal. Ugyanis mi történt? Kabán 290 hektár került meghirdetésre, nagyjából nyolcvan pályázó volt, ebből körülbelül harminc helybeli gazdálkodó, egy része állattartó, egy része vállalta az állattartást, és megkapták nemcsak tizenhatan, amiről itt az újságcikkek szólnak, hanem mind a harminc helyi gazdálkodó, hogy nem nyertek, és néhány, egyértelműen Fideszhez köthető polgármester, egyéb kapta meg a földet. Utána rá egy hétre bejelentette Kaba polgármestere, hogy ezt visszacsinálták, és a tizenhat konzorciumba tömörült helyi gazdálkodó nyerte meg a földet. Államtitkár úr, hogyan működik ez a rendszer akkor? Akkor mi történt itt, most azért jó lenne, ha elmondaná! Ugyanis, ha korrekt volt a pályáztatás és korrekt volt a bírálat, akkor azt nem lehet felülírni, hiszen az egyik vesztes a sajtóból tudta meg, hogy mégsem nyert, hanem vesztes lesz. És hogy lehet, hogy kineveznek a nyolcvannégyből tizenhatot, hogy márpedig ti nyertétek meg a földet?". 

A miniszter helyett Budai Gyula államtitkár válaszolt, aki egyebek mellett így fogalmazott: "hadd ne kommentáljak sajtóértesüléseket, hangfelvételeket és az ön feltevéseit. Szerintem ez nem az én dolgom, hogy ami megjelenik a sajtóban, azt én kommentáljam". Mint mondta: "egy dolog biztos, képviselő úr: Kabán eredményhirdetés nem történt, és szerződéseket nem kötöttek senkivel. Az, hogy ön a Népszabadságból olyan feltevéseket olvas, hogy tizenhat kabai gazda nyert, képviselő úr, ez az ön egyéni problémája. Az NFA honlapján szerintem nem tizenhat kabai gazda szerepel, mert az NFA honlapján nem szerepel senki, nem hirdettek eredményt, és nem kötöttek szerződést, képviselő úr".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.