Mesterházy: Szembe kell nézni a sötét múlttal

A történelem legsötétebb pillanatai közé tartoznak a kommunizmus idején elkövetett bűnök - írta az MSZP elnöke.

"A kommunista diktatúrák idején elkövetett emberiesség elleni bűnök nem csupán a nemzeti, de az egyetemes történelemnek is soha el nem évülő, a legsötétebb pillanatai közé tartoznak" - írta Mesterházy Attila a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megfogalmazott közleményében.

A Magyar Szocialista Párt elnök-frakcióvezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott kommünikéjében jelezte, azokra emlékezünk ma, akiknek az életét a 20. század totalitárius rendszerei vették el vagy tették tönkre. Nem csak az emberi tragédiák, de az általuk okozott szenvedés mértéke is felbecsülhetetlen - fogalmazott, megjegyezve, hogy az áldozatok között a rendszer ellenségei mellett annak híveit is megtalálni.

Mesterházy Attila szerint az utókor nemzedékének nem feladata az ítélkezés, felelőssége viszont egy olyan társadalom megteremtése, amely amellett, hogy képes szembe nézni a múlt legsötétebb pillanataival, képes megvédeni magát a demokratikus jogállam ellen intézett támadásokkal szemben.

"Azoktól is, akik 23 évvel a békés átalakulás után immár nem meghúzni, hanem elmosni próbálják a demokrácia és diktatúra közötti határt" - írta.

Az ellenzéki pártvezető hozzátette, az emléknap alkalmas annak újragondolására is, milyen eszmék és célok vezettek a diktatúra lebontásához, amelyek ma is útmutatóul szolgálnak.

Az MSZP elítél minden olyan cselekedetet, amely nézetei miatt bünteti az embereket, és hiszi, hogy Európában többé nem létezhet olyan ideológia, amely bárkit üldözhet származása, vallása, vagy éppen világnézeti meggyőződése okán - olvasható Mesterházy Attila közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.