"Megnyugtató, hogy a Fidesz-frakcióban nincs senkinek baja József Attilával, de ez esetben sokkal jobban kellett volna kommunikálni mindjárt az elejétől fogva a J. A. szoborral kapcsolatos elképzeléseket. Sőt, az egész térre vonatkozóan nem ártott volna a kétharmados magabiztosság helyett valamilyen szinten egy őszinte nemzeti konzultáció" - írja Csaplár Vilmos L. Simon Lászlónak.

Levelében kifejti, a "politikai cirkusz" kifejezés számára már rosszat sejtet. "Ha valaki megfújja a harci kürtöt, akkor már csak arra koncentrálhat, hogy győzzön. Nem csak néhány baloldali politikus és a Szépírók Társasága tagjai emeltek kifogást, bár nem tudom pontosan, kiket értesz "önökön". Szerencsétlennek tartom a hivatalos nyilatkozatokban az 1944-es vizuális kép kifejezést is. A térnek a második világháború előtti, a szovjet megszállás előtti történelmi képét megcélozni elfogadható vitaalap, de azért írtuk a mondatot az idő és a tér "korrigálásáról", mert azóta sok minden történt, szerencsére József Attila recepciója szempontjából is, de nemcsak ebből" - így Csaplár.
    
"Hogy a magyar szélsőjobb hogyan értelmezi az első magyar köztársaság elnöke szobrának eltávolítási szándékát, azt az elmúlt napok koszorú-fejleményei megmutatták. Remélem, alaposabban is kiértékelitek a dolgot, mint azt Lázár János tette első fölindulásában. (Idiótákkal nem foglalkozunk.) Persze nem lesz könnyű, ha a koalíciós partner elnöke, Semjén Zsolt  a határon túli magyarok előtt elmondott nyári beszédében elővette a régi, önmentő, üldözési mániás szólamokat, miszerint Trianon oka belső árulás volt, "hátba döfték a nemzetet" Hogy kik? Az eredeti verzióban Károlyi és Kun Béla vagyis a kommunisták és a zsidók. Ezt az "útmutatást" jó lenne nem követni" - hangsúlyozza a Szépírók Társaságának elnöke.
 
"Nem véletlenül (harc) következik leveledben a "politikai cirkusz" kifejezés után közvetlenül a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozással kapcsolatos állításod. Ugyanezt a Fidesz-KDNP választási győzelme után sajtóban is lenyilatkoztad. Akkor nagyon sok dolog foglalkoztatta a közvéleményt, nem akartam nyilvánosan reagálni, de amikor a középdíjakról tárgyaltunk a minisztérium embereivel, és te is jelen voltál, kettőnk közt szóba hoztam, megegyeztünk abban, hogy majd beszélünk róla. Hát most beszéljünk! Az én emlékezetem szerint (és ezt levélváltás is dokumentálja) az történt, hogy a Magyar Írószövetség átküldött a Szépírók Társaságának egy tiltakozást. Én azt válaszoltam, hogy itt meg itt változtatnánk a szövegen, hogy írószervezetekként a megfogalmazás ne lépje túl az illetékességi körünket, ezáltal ne váljunk kissé komolytalanná. Válasz részetekről: a szövegen már nem lehet változtatni, vagy aláírjuk, vagy nem. Felelet részünkről: legközelebb, ha együtt akarok működni velünk, ne kész szöveget küldjetek. Ha a magyar parlament kulturális bizottsága elnökeként, nyilatkozataidat alapul véve "szószólónak" neveztünk, és ez szerinted "csúsztatás", akkor ez mi?" - teszi fel a kérdést Csaplár.
    
"Leveled ezután következő részében sok, számomra levél formában nem kommentálható közelmúltbeli eseményt említesz. Szerencsére mégis tudok az itt fölvetett kérdéseidre válaszolni, nem "önökként", csak íróként. Figyelmedbe ajánlom a heteken belül megjelenő könyvemet. Címe: A  MAGYAROK.  Alcíme: Az államalapítástól a 2010-es választásokig" - írja Csaplár.
    
Levelében idézi L. Simon Lászlót, miszerint "az Országház körül szerintem sem csak politikusok szobra állhat. Az idő kerekét megállítani, vagy visszaforgatni nem lehet". "Örülök, hogy ebben egyetértünk, és remélem, hogy tiltakozásunk érvei beépülnek abba a kompromisszumos folyamatba, amelyet leveled további soraiban említesz" - zárja L. Simonhoz írott válaszlevelét Csaplár Vilmos.