'Megdöbbentően sok az SZDSZ-károsult az országban'

A Fidesz felszólítja a „Bajnai Gordon holdudvarában kedden ismét feltűnő” liberálisokat, mielőbb rendezzék a több mint egymilliárd forintra becsülhető tartozásaikat. A nagyobbik kormánypárt az Együtt-PM vezetőjétől pedig azt várja: tisztázza, hogy számára elfogadható-e, ha a liberálisok az adófizetőkkel akarják megfizettetni saját adósságukat.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: amióta kiderült, hogy az SZDSZ mintegy félmilliárd forintos tartozást hagyott maga után az állam felé, országszerte számos helyről kaptak jelzést magánszemélyektől, szervezetektől, önkormányzatoktól vagy társasházaktól a párt által hátrahagyott tartozásokról.

„Megdöbbentően sok az SZDSZ-károsultak száma az országban” – fogalmazott a politikus – mint ahogy az is megdöbbentő, hogy a legalapvetőbb számlákat sem fizette ki maga után a párt, a többi közt bérleti díjakat, villanyszámlát hagyott rendezetlenül. „Ezeket az adófizetőkre akarták átpasszolni” – jelentette ki. Közölte: Magyarországnak nincs szüksége azokra, akik az országot tönkretették és emellett saját pártjukat is csődbe vitték.

Az Együtt-PM kedden tudatta: megállapodást kötött a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párttal (SZEMA). Ungár Klára pártja nem állít országos listát és nem indít egyéni képviselőjelölteket a 2014-es parlamenti választáson, az Együtt-PM ugyanakkor vállalja, hogy a SZEMA szakpolitikai javaslatait beépíti programjába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.