'Még kevesebb esélye lesz a nyilvánosságnak'

Az információszabadságról szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslat azonnali visszavonását kéri négy civil szervezet Rogán Antaltól, a Fidesz és Harrach Pétertől, a KDNP frakcióvezetőjétől - közölte a Transparency International Magyarország (TI) kedden az MTI-vel.

A TI az atlatszo.hu, a K-Monitor és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetekkel közösen írt levelet a két kormánypárti politikusnak, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszternek. Navracsics Tibort arra kérték, hogy a kormány nevében ne támogassa a javaslat elfogadását.

A szervezetek azt közölték, a módosítás értelmében nem lesznek megismerhetők azok a szerződések, döntést megalapozó dokumentumok, amelyeknek kiadása túl sok munkával járna az adatkezelő szerv számára. Hozzátették: mivel a törvény nem pontosítja, hogy "a túl sok munka" mit jelent, így a gyakorlatban a hivatalok dönthetnék el, hogy kiadják-e a kért adatokat vagy sem. Jelezték, elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a törvénymódosítást sürgősségi eljárásban, mindenféle előzetes egyeztetés és a civil szervezetek megkérdezése nélkül nyújtották be.

Szerintük semmi nem indokolja, hogy kivételes eljárásban tárgyalják a módosítást, hacsak nem valamilyen botrány eltusolása, a módosítás ugyanis a már folyamatban lévő ügyekre is kiterjed. Közölték, nem akarnak találgatni, hogy a trafikbotrány vagy valamilyen más folyamatban lévő ügy miatt lett-e ennyire sürgős a módosítás, de ha azt elfogadják, még kevesebb esélye lesz a nyilvánosságnak, hogy megtudja, mi történt a trafikbotrányban és az ehhez hasonló ügyekben.

Közölték, úgy látják, a törvényjavaslat nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel, valamint Magyarország Nyílt Társadalmi Együttműködés felé - múlt héten - vállalt nemzetközi kötelességeivel.

Fideszes képviselők vasárnap nyújtották be az Országgyűlésnek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását, miszerint a jövőben a polgári törvénykönyv helyett az információszabadságról szóló jogszabályban szabályoznák a közérdekű adatszolgáltatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.