'Ma is sokan félnek március 15. üzenetétől'

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megemlékezésén mondott beszédet Gurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselője. A politikus Beregszászon többek között azt mondta: nem kardcsörtetésre, hanem együttműködésre van szükség.

„Március 15. üzenetétől ma is sokan félnek: félnek, mert az a szabadságról, a demokráciáról, a jogállamiságról szól. Most ismét szükség van arra, hogy higgyünk a 12 pont üzenetében, de azt a ma eszközeivel, a mai magyarok szellemében alkalmazzuk. Ma nem kardcsörtetésre van szükségünk, hanem közös építkezésre. Nem szabadságharcra, hanem európai együttműködésre” – mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Beregszászon, ahol részt vett a helyi ünnepi megemlékezésen.

A beregszászi önkormányzat és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megemlékezésén Gurmai Zita felidézte a város 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepét és a beregszászi honvédek hősies helytállását.

„Beregszász abban is példát mutatott, amikor a szabadságharc leverése után is kiállt a köztársasági értékekért. Hiába fosztották meg városi rangjától, hiába folytattak kíméletlen megtorlást, halálra vagy száműzetésre, bujdosásra ítélve az itteni férfiakat, és egyedüllétre, támasz nélküliségre kárhoztatva a beregszászi nőket, ez a város ekkor is, a legnehezebb időszakban is hű maradt azokhoz az értékekhez, amelyeket képviselt. Ebben áll Beregszász igazi március 15-i üzenete!” – fogalmazott az EP-képviselő.

Beszédében Gurmai Zita párhuzamot vont az 165 évvel ezelőtti események és napjaink fejleményei között, kiemelve, hogy összefogásra van szükség a békés fejlődés feltételeinek megteremtése érdekében. „Ebben az európai együttműködésben szeretnénk mi, magyar szocialisták kezet nyújtani minden kárpátaljai magyarnak. Ez az Európa, ez a kézfogás lehet a záloga annak, hogy érvényesüljenek március 15. céljai. Ma a határ mindkét oldalán nehéz a dolguk azoknak, akik március 15. értékeiért akarnak kiállni. De ha mi, magyarok összefogunk, otthon lehetünk Európában!” – zárta felszólalását a képviselő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.