'Leváltotta Tarlós Istvánt a Fidesz'

Az MSZP szerint Tarlós Istvánt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét "saját pártja leváltotta", hiszen egy ideje országos politikusok nyilatkoznak a budapesti frakcióvezető helyett - mondta Nyakó István, a MSZP szóvivője vasárnap.

A szocialista politikus szerint ennek az "eltávolításnak" az az oka, hogy Tarlós István együttműködött az SZDSZ-szel és Demszky Gábor főpolgármesterrel, így szavazták le ugyanis azokat az MSZP-s kezdeményezéseket a fővárosi közgyűlésben, amelyek többi között a fővárosi cégek üzleti ügyeinek átláthatóságát célozták volna.

A fővárosi ellenzéki politikus másik "bűne" - mondta Nyakó -,  hogy támogatta volna a liberális főpolgármestert az MSZP koalícióból való távozása után. "Lehet, hogy szóba kerültek pozíciók is, ezt nem  tudhatjuk". A szóvivő szerint ezért van az, hogy egy országos, nevezetesen egy miskolci politikus (Répássy Róbert) akarja megmondani, hogy Budapesten a budapestieknek "mi a legfőbb vágya", miközben a fővárosiak ezt nem Répássy Róberttől várják.

Nyakó István úgy vélte, Tarlós Istvánt is meg kellene hallgatni, hátha az elmúlt napokban "rádöbbent", milyen pártban politizál, vagy rájött arra, hogy mégis érdemes azokat a szocialista javaslatokat támogatni, amelyek az átláthatóságot szorgalmazzák fővárosi ügyekben. Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz már hétfőn szavazna arról a törvénymódosításról, amely lehetővé tenné a közgyűlés feloszlatását, Nyakó István úgy fogalmazott: nem kell ebbe nagy munkát fektetni. Mint mondta, nem aszerint változtatnak a törvényeken, ahogy a Fidesznek éppen jó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.