"Láng Müvház": új főépület 700 millióért

Új főépület felhúzásával folytatódik az angyalföldi Láng Sport- és Szabadidőközpont teljes körű rekonstrukciója, elkészültével a XIII. kerület egy minden igényt kielégítő, korszerű létesítménnyel gazdagodik.

Idén is folytatódik a helyiek által évtizedek óta csak Láng Müvházként emlegetett Láng Sport- és Szabadidőközpont felújítása, az új főépület alapkövét ma délelőtt helyezte el Tóth József polgármester és Sebeszta Attila, az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A közbeszerzésen megvalósuló építkezés költsége mintegy hétszázmillió forint. Az új főépület csaknem kétezer négyzetméteres lesz.

Az Angyalföldi Láng Sporttelep a Rozsnyai és Lomb utca sarkán, a XIII. kerület zöldövezeti részén, jelentős építészeti, gazdasági fejlődésnek indult területén található. Az önkormányzat képviselő-testülete 2001-ben döntött a rossz állapotban levő sporttelep felújításáról, 2002-ben pedig kiírta a tervpályázatot a rekonstrukcióra.

Ezután megépült a műfüves pálya, majd 2003-ban átadták a több mint hatszáz négyzetméter alapterületű, nemzetközi szabványoknak megfelelő sportcsarnokot. A beruházás folytatása lesz a főépület és a lelátó megépítése, melyek engedélyezési tervei már elkészültek.

A hajószerű főépület kétemeletes lesz, négy, kétszintes belmagasságú squash-pályával. A Rozsnyai utca felőli részében kap helyet a közösségi és sportszervezői szakasz, étteremmel, fitnesz-teremmel és irodákkal. Az aszimmetrikusan elhelyezett előcsarnok másik oldalán az egyemeletes épületszárny öltözőblokkjai sorakoznak, a pálya felé néző üvegezett oldalfolyosóval. Az emeleten 12 kétágyas vendégszobát alakítanak ki.

Az épület teljesen akadálymentes lesz. A mozgássérültek emellett minden szinten külön mosdót, öltözőt és zuhanyzót használhatnak majd.

A beruházási program része az eddigi sportcsarnok bővítése, egy új megépítése a kerítés felhúzásával együtt. Az engedély és a kiviteli tervek jogerősek, a közbeszerzési eljárást a napokban írják ki. Mindkét épület 2010 első negyedévére készül el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.