'Kormánystopot' vezetne be a Fidesz

Ötpontos javaslata van a Fidesznek a kampányfinanszírozás átalakítására. Pártonként 100 millióban limitálnák az EP-kampány kiadásait, a kampányidőszakot a jelenlegi felére rövidítenék, és bevezettettnék a 'kormánystopot', hogy a választások előtt a kormányzat ne fényezhesse önmagát fizetett hirdetésekben.

A Fidesz pártonként százmillió forintban korlátozná az európai parlamenti választások kampánykiadásait és 30 napra rövidítené a kampányidőszakot. Az ellenzéki párt által kezdeményezett csütörtöki ötpárti tárgyaláson azonban csak arról állapodtak meg a pártok, hogy folytatják az egyeztetést.

Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt képviselője a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére létrejött ötpárti tárgyalásnak ez volt a második fordulója, és abban állapodtak meg, hogy rövid időn belül újabb egyeztetést tartanak. Kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy három héten, egy hónapon belül kellene megszületni a pártok közötti megállapodásnak ahhoz, hogy az EP-kampányra már létrejöhessen egy új törvényi szabályozás.

A Fidesz nem akar luxuskampányt

A fideszes képviselő hangsúlyozta, hogy a megszorítások és a gazdasági válság idején nem lenne ildomos, ha a pártok "fényűző", "csillogó-villogó" kampányt folytatnának.

A Fidesz ötpontos csomagot javasolt: bevezetnék a kampányszámlát és pártonként 100 millió forintban határoznák meg az EP-választási kampányban elkölthető pénzt. Emellett gátat szabnának a közpénzből folytatott kormányzati kampánynak, valamint a jelenlegi 72 nap helyett 30 napra korlátoznák a kampányidőszakot, amely alatt a kereskedelmi médiumokban nem lehetne politikai hirdetést közzétenni.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz alapvetése az, hogy a jelenlegi helyzetben, de egyébként sem képzelhető el, hogy a pártok állami támogatása növekedjen. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a Fidesznek ebben nincs mozgástere, ebből az álláspontjukból nem engednek.

Kampányszámla és 'kormánystop'

A javaslatokat részletezve elmondta, hogy a kampányszámla bevezetése a kampánykifizetések jobb átláthatóságát eredményezné, hiszen a kampány során a pártok csak erről a számláról egyenlíthetnék ki kiadásaikat, és ezt az Állami Számvevőszék ellenőrizhetné. Nyitrai Zsolt szerint a kampánykiadások csökkentését szolgálná a kampányidőszak korlátozása, és az is, hogy a pártok csak a közmédiában tehetnének közzé hirdetéseket.

Emellett a Fidesz bevezetné a "kormánystopot", vagyis a kampány alatt a kormány, a minisztériumok, állami szervezetek és az önkormányzatok nem adhatnának fel saját eredményeiket felmutató hirdetést, kiadványt - tette hozzá.

Ezúttal lesz érdemi előrelépés is?

Ha megegyezésre tud jutni az öt párt a kampányfinanszírozás kérdéseiben, akkor nemcsak politikai megállapodást köthetnek, hanem törvényjavaslatot is benyújthatnak az ügyben - mondta Bőhm András (SZDSZ) az MTI-nek a csütörtöki budapesti ötpárti megbeszélés után.

A szabad demokrata politikus azt mondta, hogy a megbeszélés résztvevői több kérdésben már most egyetértettek. Többek között a kampányszámla létrehozásában, illetve a kampányköltségek csökkentésében. A reklámköltségeket is lefaragnák, erre a médiában közölt hirdetések számának, idejének vagy az arra fordítható összegnek a mérséklése szolgálhatna - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az állami normatív finanszírozással kapcsolatos kérdésekben viszont eltértek egymástól az álláspontok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.