A főrendőr kevesli a nyomozók negyedmilliós fizetését

Tavaly több mint 36 ezer bűncselekmény történt Pest megyében, felgöngyölésükhöz, a közrend biztosításához - lakosságarányosan - a jelenlegi állomány duplájára, ötezer. s a jelenleginél sokkal jobban fizetett rendőrre lenne szükség - állítja a megyei főpkapitánység bűnügyi igazgatója.

Az ország legnagyobb régiójában tavaly mintegy 36 ezer bűncselekmény, többségében vagyon elleni bűntett történt, és 17 kiemelt gyilkossági üggyel is meg kellett küzdeniük a nyomozóknak: a kiskunlacházi gyermekgyilkosság ügyében a jövő hét elején benyújtja a vádindítványt a rendőrség - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a 2009-es évet elemezve.

A rendőr ezredes szerint mivel a bűnözők előszeretettel ingáznak a főváros és a régió különböző pontjai között, kihasználva az 1,3 millió lakossal együtt járó népsűrűség előnyeit és a vidékitől eltérő, egyfajta közömbösséget sugalló emberi mentalitást, sok a bűnügy. Ennek ellenére 40 százalékos a nyomozáseredményességi mutatójuk. Az igazgató példaként említette, hogy csak a budaörsi kapitányságon több eseten kell dolgozniuk egy év alatt, mint mondjuk egész Nógrád megyében.

Az úgynevezett kiemelt, nagy bűnügyekben évek óta 100 százalékos eredményt produkálnak, s remélhetőleg ez az idén sem lesz másként - tért át a közvéleményt leginkább érdeklő, nagy visszhangot kiváltó emberölésekre Papp Péter. A legtöbb fejtörést okozó ügyek közül a 2008-ról áthúzódó kiskunlacházi gyermekgyilkosság megoldása külön is említést érdemel. Egyrészt azért, mert hatalmas nyomás nehezedett a Pest megyei rendőrökre - mindenki azonnali, látványos eredményt várt.

Miközben többen az ügy eltussolásával vádolták a rendőrséget, a tízezer lakosú települést házról házra járva kellett átfésülniük, nem feledkezve meg az ügy egyéb, esetleg messzebbre mutató szálairól sem. Mint mondta, a rendőrség erejéből és pénzéből is rengeteget emésztett fel a hét hónap után eredményre vezető nyomozás. Csak a hemogenetikai (a DNS nyomok beazonosítására szolgáló) vizsgálat 52 millió forintba került. Papp Péter szerint a helyszín „beszélt”, vagyis végig biztosak voltak abban, hogy ott ölték meg H. Nórit, ahol a holttestét megtalálták, s egyetlen személy követte el a szörnyű tettet.

A község több száz férfi lakosát ellenőrizték, közöttük a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő P. Józsefet. A tárgyi és egyéb bizonyítékok, illetve a DNS-azonosság megdönthetetlen - húzta alá Papp Péter, aki elmondta azt is, hogy a gyanúsított nem vállalta a poligráfos vizsgálatot. Tettét először beismerte, majd „kifarolt”, úgy módosítva vallomását, hogy a lányt a "szeretkezés" után élve hagyta a kiserdőben.

Az ügyben a jövő hét elején benyújtja a vádindítványt a rendőrség, az elsőfokú ítélet akár még az idén megszülethet - közölte a bűnügyi igazgató, aki szerint a tettes 10 évtől akár életfogytig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A romákat ért gyilkosságsorozattal kapcsolatban az ezredes megjegyezte: Pest megyében két település, Galgagyörk és Tatárszentgyörgy volt érintett. Ez utóbbi, két életet követelő gyilkosság helyszínén igen súlyos hibákat vétettek a dabasi rendőrök (például azzal, hogy nem függesztették fel a rossz látási viszonyok között, éjszaka megkezdett helyszínelést reggelig), ám a Pest megyei nyomozók, majd az ügyet átvevő Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiköszörülte a csorbát.

A példátlan gyilkosságsorozat felgöngyölítéséért minden érdem az NNI-é. „Több mint húszéves pályafutásom alapján vallom, hogy minden ügy megoldható, csak meg kell születniük azoknak a nyomozóknak, akik meg akarják oldani a már-már megoldhatatlant. Egyfajta bulldogmentalitás és igazi hivatástudat kell, s szerencsére a romagyilkosságok nyomozása során mindez adott volt".

Az elmúlt időszak legbrutálisabb Pest megyei bűnügyét, a gyáli kivégzést kommentálva az igazgató úgy fogalmazott: még őt is meglepte, milyen szenvtelenül, a megbánás teljes hiányát mutatva beszélt kihallgatásakor a gyanúsított volt barátnője agyonlövéséről. A gyilkosságra hosszú időn át szisztematikusan készülő férfit - részben a szerencsének köszönhetően - már a bűntett délutánján sikerült elfogniuk a nyomozóknak. A fiatalember bevallotta tettét, még azt is elmesélte, hogy nyílpuskával is gyakorolt, de a rossz találati arány miatt ezt a módszert elvetette. Az ügy jelenleg vizsgálati szakaszban van.

A főkapitányság egyéb nagy ügyeivel kapcsolatban arra a kérdésre, valóban kulcsszerepe volt-e a Pest megyei nyomozóknak Farkas Péter exsportoló andorrai rajtaütésében, Papp Péter azt mondta: a BRFK-val való kiváló együttműködésnek köszönhetően bukkantak Farkas nyomára. "A titkosszolgálati eszközök alkalmazása révén tudtuk, mikor merre jár, majd amikor lankadt a figyelme és hibázott, az andorraiak elkapták".

A magyar rendőrség, illetve a Pest megyei főkapitányság gyenge pontjairól Papp Péter kifejtette: a megfogyatkozott tekintélyt maguknak a rendőröknek kell visszaszerezniük. Az ország vezetésének bizalma adott, ám sokkal több és jobban fizetett rendőrre van szükség. Pest megyében jelenleg 2200-an szolgálnak, holott a lakosság létszámát alapul véve ötezer fős csapat kellene. A járőrök nettó 90-110 ezer, a városi vizsgálók 140-150 ezer, a rendőrtisztek körülbelül 220-240 ezer forintot visznek haza havonta, ami elgondolkodtató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.