Török Gábor: az MSZP kapitális hibát követett el

Ha az MSZP delegációját nem hagyta volna cserben a politikai érzéke, ma a Fidesz feje főhetne, hogy mit tegyen a pénteki első parlamenti ülésen – írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor. Az elemző szerint ugyanis nem alaptalanul keletkezett az a látszat, hogy a Jobbik az MSZP hathatós közreműködésével kaphatja meg a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját.

Kapitális politikai hibát követett el az MSZP, amikor nem törődve a döntés körülményeivel és következményeivel, a parlamenti bizottsági pozíciók elosztása körüli vitában belement egy olyan kompromisszumba, amely után ma - Szanyi Tibortól Cser-Palkovics Andrásig - szinte mindenki a szocialistákat hibáztatja - véli Török Gábor. „Pedig lényegesen jobban is kijöhettek volna ebből a csapdahelyzetből, mindössze annyit kellett volna tenniük, hogy kivételesen nem a (kvázi-)kétpárti szerkezetben többé-kevésbé hatékonyan működő hatalmi szempontokat és a zsákmány-elvet részesítik előnyben (azaz nem azt nézik, hogy mi az, ami reálisan megszerezhető), hanem arra figyelnek, hogy ebben az új többszereplős politikai térben milyen hatása lehet döntésüknek. Úgy tűnik, a megszokás tényleg ennyire nagy úr" - írja legfrissebb blogbejegyzésében az elemző.

Török Gábor ezúttal - ahogy arról maga nyilatkozik - könnyű helyzetben van, mivel szerinte Stumpf András minden lényegeset megírt már, ami ebben a tárgyban elmondható. Stumpf egyik cikkében úgy fogalmaz: az MSZP „megtehette volna azt is, hogy nem tárgyal, csak közli, mit szeretne, aztán ha nincs megállapodás, úgyis a parlamenti többség, azaz a Fidesz dönt. És akkor megint ott pattogott volna a labda. Ha ráadásul nem adtak volna elnöki posztot az MSZP-nek, arra hivatkozva, hogy a lehetőségük megvolt tárgyalni, de ha nem akartak, magukra vessenek, még a diktatúramaszlag is előjöhetett volna, összevont szemöldökkel rámutatva a Fidesz által állított csapdára, meg persze arra, hogy az elvek azok elvek, fontosabbak a bizottsági elnökségnél is, stb."
Török Gábor szerint ha az MSZP delegációját nem hagyta volna cserben a politikai érzéke, ma a Fidesz feje főhetne, hogy mit tegyen a pénteki első parlamenti ülésen, a szocialisták azonban megtették azt a szívességet, hogy önként elvitték a balhét; így aztán nem alaptalanul keletkezett az a látszat, hogy a Jobbik az MSZP hathatós közreműködésével kaphatja meg a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját. „Hiába érvel most - tartalmi értelemben helyesen - az MSZP azzal, hogy a Fidesz és a Jobbik hozta őket döntéskényszerbe (előbbi azzal, hogy zárt étlapot nyújtott át az ellenzéki pártoknak, utóbbi pedig azzal, hogy erről az étlapról ragaszkodni látszott a két legfinomabb falathoz), ez az argumentáció ugyanis nem ad magyarázatot arra, hogy miért fogadta el a párt ezt a helyzetet, és miért segítette elő a Jobbikkal való megállapodást" - fejti ki a politológus.

Nem mintha ellenkező döntés esetén sokkal könnyebb lenne az MSZP helyzete: ha tegnap miattuk hiúsul meg az egyezség, most a rugalmatlanságuk és a pozícióéhségük miatt kellene magyarázkodniuk, a szocialisták azonban egyszerűen nem vettek tudomást arról, hogy a könyököket jó erősen kikezdő fasisztázás után számukra nem lehet választható alternatíva a Jobbikkal való alkudozás, mert ezt nem csupán politikai ellenfeleik fogják felhasználni ellenük, de még saját - elhatárolódásra kondicionált - híveik is nehezen bocsátják meg - véli Török Gábor.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.