'Józsefváros nyert a projekten'

Nemhogy hárommilliárd forint veszteség nem érte, a beruházó többletvállalása következtében 1,6 milliárdos pluszbevételhez jutott a VIII. kerület a Corvin sétány projekt kapcsán – állítja tegnapi cikkünkkel vitázva a projektcég vezetője. Csakhogy – tesszük hozzá – mégsem jutott több pénzhez a kerület.

Csécsei Béla, Józsefváros nemrég leköszönt polgármestere tegnap közleményben tudatta: „megdöbbent és felháborodott” a Corvin sétány projektről szóló írásunkon. Cikkünket alaptalan vádaskodásnak minősítette. Az írásban egy kerületi önkormányzati képviselő, a szocialista pártból kilépett, jelenleg MSZDP-színekben politizáló (az Országgyűlésben az MSZP-frakcióban ülő) Hárs Gábornak a Központi Nyomozó Főügyészséghez címzett bejelentését ismertettük.

A Corvin-projekt
A Rév8 Zrt. tevékenységében szabálytalanságok történhettek, s meglehet, hogy ezekkel összefüggésben távozott a polgármester

Többek szerint ezzel követtünk el hibát, ugyanis Hárs a Corvin-projekt körüli botránykeltéssel próbál ismertségre és népszerűségre szert tenni a kerületben. Molnár György, az MSZP helyi vezetője eddig ugyan nem ment el, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azonban leszögezte: Hárs véleményét nem osztják a helyi szocialista képviselők.

Azt írtuk: Hárs az ügyészségnek írt bejelentésben kérte, vizsgálják ki, igazak-e a projekt átvilágításával közbeszerzés útján megbízott cég, a Mikroorg állításai. Igaz-e tehát, hogy Józsefvárost hárommilliárd forint veszteség érte a rehabilitációs program miatt, s hogy felsejlik az ügyben egy százmilliós adócsalás gyanúja. Az ügyészség a közeli jövőben dönt Hárs beadványának sorsáról.

Írásunk megjelenése után Csécsei Béla volt polgármester, Molnár György, az MSZP helyi elnöke és Alföldi György, a Rév8 Zrt. vezérigazgatója is közleményben emlékeztetett arra – ami cikkünkben is olvasható volt –, hogy a Mikroorg jelentése számukra elfogadhatatlan. Molnár okleveles matematikusként és a közgazdaságtudományok kandidátusaként is „minden kritikán alulinak” minősítette a Mikroorg vizsgálati jelentését.

Csécsei Béla és Alföldi György közleményben tért ki arra, hogy az – Alföldi szavaival élve – ismeretlen hátterű, honlappal és nyilvánosan fellelhető szakmai referenciával nem bíró Mikroorg anyagával kapcsolatban súlyos kritikákat fogalmazott meg már korábban a Rév8 Zrt. mintegy tucatnyi szakértője. Egyik közlemény sem tér ki azonban arra, amit Ábrahám Sándortól, a Mikroorg vezetőjétől tudtunk meg: öt éve a Rév8 megbízásából az ő cége világította át a Rév8-at. Akkor elégedettek voltak a munkájukkal.

Ábrahám Sándor elmondta, hogy minden állításukat alátámasztották igazságügyi szakértők véleményével is, az ellenérdekű fél ezzel szemben csak saját szakértőivel próbálta cáfoltatni az ő megállapításaikat. Ezért nem érti Alföldi György kijelentését, hogy a Rév8 esetleg a vizsgálatok lezárását követően jogi úton vesz elégtételt a hírnevét csorbító jelentést készítő cégen.

Alföldi és Csécsei egybehangzóan azt állítják: Józsefváros nemhogy nem bukott hárommilliárdot a Corvin-projekten, hanem – a beruházó többletvállalásának köszönhetően – 1,6 milliárdos többletbevételhez jutott.

Valóban tény, hogy a beruházó eddig 1,6 milliárddal többet költött a projektre, mint amennyit kellett volna, ám ez az összeg nem jelent többletet a kerületnek. A főváros ugyanis (Alföldi szavaival élve) cserbenhagyta Józsefvárost. A projekt indításakor 3,2 milliárdos támogatást ígérő városháza kihátrált a programból, így a tőle remélt pénzt most a kerület és a beruházó kénytelen állni.

Alföldi szerint minden rendben van a projekt körül.

A BRFK különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt elrendelt nyomozásáról annyit tudnak: több ezer oldalnyi iratot kért tőlük a rendőrség; telekadásvételiszerződéseket és más iratokat. Minden kérést teljesítettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.