'Hagyó felelős politikai döntést hozott'

Burány Sándor, a szocialisták fővárosi elnöke szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes nehéz helyzetben felelős politikai döntést hozott.

Az MSZP budapesti elnöke, Burány Sándor kedden azt mondta, Hagyó Miklós nem akarta, hogy küzdelme az igazságáért ártson a pártjának. "Döntését megértem és köszönöm" - fogalmazott a politikus.

Az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn arra kérte Hagyó Miklóst, lépjen vissza az egyéni képviselő-jelöltségtől, mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról. Burány Sándor aznap közölte, a döntést egyhangúlag hozták meg a testület rendkívüli ülésén.

Lendvai Ildikó pártelnök közleményben közölte: az MSZP országos vezetése egyetért a fővárosi elnökség kérésével, a döntést "szükségesnek és elkerülhetetlennek" tartják a jelenlegi helyzetben. A XII. kerületi szervezet viszont kiállt a politikus mellett.

Hagyó Miklós - aki a XII. kerületben (Budapest 18. választókerületében) volt képviselőjelölt, és harmadik helyen szerepelt az MSZP fővárosi választási listáján - kedden bejelentette, eleget tesz a budapesti elnökség kérésének.

Az atv.hu szombaton - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra.

Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők, így a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós felelősségét is vizsgálja - írta a portál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.