'Gyurcsány Ferenc rajongói klubja'

A Fidelitas szerint "a Munkásmozgalmi Pantheon és az egykori SZDSZ leányvállalatai úgy álltak ismét össze, mint két kicsi lego".

A Fidesz ifjúsági szervezete közleményben fejtette ki álláspontját azzal kapcsolatban, hogy közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson: a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ.

"Ez a csapat kemény" - idézte a Fidelitas a közleményében Horn Gábor egykori szabad demokrata politikus szavait, Gyurcsány Ferenc rajongói klubjának titulálva a névsort.  "Most, hogy újra együtt vannak a jól ismert arcok és milliárdosok, reméljük, hogy mielőbb visszafizetik az SZDSZ felhalmozott tartozásait" - olvasható az ifjúsági szervezet közleményében.

Közölték: bíznak abban, hogy "a százmilliárdos államadósság megálmodói a fájni fog program keretében nem támadják tovább a családi adókedvezményt, a gyed extrát, valamint a tandíj bevezetését is úgy felejtik el, mint Bajnai Gordon a korszakváltást".

Szerintük Gyurcsány Ferenc visszatérésével ismét az az ember vezeti a baloldalt, aki a fiataloknak nem adott mást, mint az "el lehet menni" programot. Bábként pedig azt a Mesterházy Attilát szánná ideiglenes miniszterelnöknek, aki Zuschlag Jánossal építette az ifjú baloldaliak jövőjét - fűzte hozzá a Fidelitas.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.