"Gazemberség", ha nem dolgozhat a Gyurcsány-frakció

Gazemberségnek és a demokrácia elleni támadásnak tartja Molnár Csaba, a hétvégén megalakult Demokratikus Koalíció frakciójának vezetője, ha a Parlament vezetése nem biztosítja számukra a munkavégzés körülményeit. Egyelőre nem vették őket tudomásul, ezért kivonultak.

Kivonultak a plenáris ülésteremből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció képviselői, miután az Országgyűlés vezetése nem biztosította az önálló frakcióként való munkájukhoz szükséges körülményeket. Varju László DKP-igazgató közölte, hogy miután képviselői kártyájuk behelyezése után továbbra is "MSZP" felirat jelent meg, elhagyták a plenáris üléstermet. Varju hangsúlyozta, hogy a következő napokban minden reggel újra megpróbálnak majd önálló képviselőcsoportként működni, ha hagyják.

Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter újságírók előtt délelőtt arról beszélt, hogy a DKP frakciója megalakult és működik, az ügyben pedig a házvezetésnek sem jogi, sem politikai természetű dolga nincsen. Szerinte pusztán technikai jellegű kérdéseket kell megoldani, így például az ülésrend kijelölését. Mint azt korábban egyébként megírtuk: Molnárék már vasárnap levélben jelezték Kövér László házelnöknek a frakció megalakításának tényét és azt, hogy a balszélen szeretnének ülni. A fideszes politikus azóta már jelezte, hogy csak akkor tud és akar a kérdéssel foglalkozni, ha hazatért dél-amerikai útjáról.

Molnár Csaba rámutatott, hogy ebben az esetben Lezsák Sándor alelnöknek van kompetenciája dönteni az ügyekben, aki azonban az ülés megkezdésekor közölte a T. Házzal, hogy az Országgyűlés elnöke, Kövér László tesz majd indítványt az ügyben, amint hazatér külföldi útjáról. A DKP frakcióvezetője szerint a helyzet ettől függetlenül jogi értelemben is tiszta és ismét az MDNP 1996-os frakcióalapítására utalt, amelyet a Fidesz és az MSZP is támogatott akkoriban.

A DKP egyébként máris bejelentette igényét arra, hogy önálló képviselőcsoportként reagálhasson Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti beszédére, de benyújtottak azonnali kérdéseket is. „Abban az esetben, ha a DKP országgyűlési képviselőcsoportja nem tud működni a Házban, azt a jogállam elleni támadásnak, gazemberségnek és a Fidesz félelmének fogjuk tartani. Ha időt húznak, az sérti a házszabályt és korábbi állásfoglalásukat is” - fogalmazott Molnár, hozzátéve: ha nem hagyják őket részt venni a plenáris munkájában, úgy minden más eszközt fognak kihasználni arra, hogy elmondhassák álláspontjukat, így az ülésterembe nem mennek be, nyilatkozni is a folyosón fognak. „Ez kényszerű távollétet jelent, Orbán kényszere miatt nem fogunk tudni részt venni a munkában. Ha kedden sem vehetünk részt a vitában, akkor nemzetközi intézményekhez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fogunk fordulni jogorvoslatért” - tette hozzá Molnár Csaba.

A Népszabadság azon kérdésére, hogy az országgyűlési bizottsági helyekről és azokban betöltött tisztségekről (a DKP-ba átülő Vadai Ágnes a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, Oláh Lajos a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke) mikor és hogyan döntenek, Molnár azt mondta: a házszabály szerint mindegyik állandó bizottságban szeretnének – a szabályoknak megfelelően – delegált tagokkal bírni. A tisztségek politikai megállapodás tárgyát képezik, amelyet szeretnének újratárgyalni az MSZP-vel. „Szerények és visszafogottak leszünk, nem akarunk többet annál, mint amit a házszabály szerint jár. Olyan szerények leszünk, mint még frakció nem volt” - fogalmazott lapunk kérdésére Molnár Csaba. Hozzá kell tenni, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök időközben jelezte a parlamenti vezetés felé, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára Vadai helyett Molnár Zsoltot delegálja.

Molnár Csaba a Népszabadság azon kérdésére, hogy érvényes-e még az MSZP kongresszusának tett felajánlásuk a listás mandátumok visszaadásáról, illetve megerősítéséről, a DKP-s képviselő azt mondta: ez a javaslatuk korábban erős ellenállásba ütközött és sem a frakció, sem a választmány nem támogatta, a novemberi kongresszus pedig napirendjére sem tűzte. „Ezért értelmetlen ezzel tovább foglalkozni” - tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mennyiben hasonlít a mostani helyzet Szili Katalin kilépésére, amely során a mostani DKP-sok is azt szorgalmazták, hogy a volt házelnök adja vissza a mandátumát, Molnár úgy reagált: Szili formailag is kilépett a frakcióból, ők viszont nem ezt tették hanem újat alakítottak (és így automatikusan szűnt meg a kötődésük a párthoz), nem is ajánlotta fel előtte a mandátumának megerősítését, ráadásul Molnár szerint Szili Katalin ezt követően „Orbán Viktor szövetségeseként dolgozott”, amit ők semmiképpen sem tesznek meg.

Lázár Gyurcsányékról: "Hajrá! Sok sikert!"

"Hajrá! Sok sikert !" - így reagált némi iróniával a hangjában Lázár János egy sajtótájékoztatón arra, hogy a hétvégén Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök megalakította a Demokratikus Koalíció pártot, és kilenced magávan kilépett az MSZP parlamenti frakciójából. A Fidesz frakcióvezetője annak kapcsán, hogy alakíthatnak-e a távozó szocilaista képviselők parlamenti frakciót, úgy reagált: "Ez tisztán jogi kérdés" . Hozzátette, hogy ha Kövér László házelnök hazatér, nyilván áttekinti a kérdést. Arra , hogy ha megalakul az új frakció, újra kell osztani a bizottsági helyeket is, Lázár János annyit mondott: "ennyire nem kell előreszaladni". (Cs. I.)

Molnár Csaba, a platform alelnöke, a leendő frakcióvezető
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.