"Fideszes" alkotmánybírák: 2022-ben még hivatalban?

Egy új fideszes törvényjavaslat eltörölné az alkotmánybírák esetében a hetvenéves felső korhatárt, így öt jelenlegi, a Fidesz által kinevezett alkotmánybíró még a 2022-es választások idején is hivatalban lehet.

„Saját” alkotmánybíróira szabott törvényjavaslatot a Fidesz: a parlament honlapjára csütörtök este felkerült „Alaptörvény-módosító saláta” eltörölné az alkotmánybírák esetében a hetvenéves felső korhatárt. Ezzel öt jelenlegi, a Fidesz által kinevezett alkotmánybíró is évekkel többet tölthet majd hivatalában, és még a 2022-es választások idején is aktívak lesznek - írja a hvg.hu.

A lap megjegyzi: ahhoz képest, hogy az „egyszerű” bírók nyugdíjazásával kapcsolatban a kormány még az EU Bizottságával is tengelyt akasztott, a Fidesz-KDNP által kinevezett alkotmánybírókkal egészen másképp bánik: egy a parlament honlapjára csütörtök este feltöltött törvénymódosító javaslat értelmében visszamenőleges hatállyal törölnék el az AB tagjaira vonatkozó hetvenéves felső korhatárt, vagyis a módosítás kiterjedne a jelenleg hivatalban lévő alkotmánybírókra is.

A hvg.hu szerint az „egyes törvényeknek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról” címet viselő „salátatörvény” javaslat (a 36 paragrafusból álló javaslat „mellesleg” átírja a nevelőszülői rendszerre vonatkozó – még életbe sem lépett – új törvényt, és részletesen szabályozza a választási kampányban a politikai hirdetések rendjét a televíziókban, nem fűz érdemi indoklást a 70 éves korhatár visszamenőleges eltörléséhez, az „indoklásban” egyszerűen csak leírják – a megfelelő jogászi bikkfanyelven –, hogy ez történik, és kész.

Az újság így folytatja: legalábbis nehéz másképp értelmezni az „Alaptörvény ötödik módosítása miatt az Alkotmánybíróságról szóló törvényben szükséges terminológiai változtatások és hivatkozás-pontosítások mellett a rendelkezés az Alkotmánybíróság tagjainak Alaptörvényben foglalt megbízatási idejét korlátozó rendelkezést helyezi hatályon kívül, valamint olyan alkalmazási szabályt ad, amely az új rendelkezést a megbízatásukat töltő alkotmánybírákra is alkalmazni rendeli. Ezzel párhuzamosan a rendelkezés az alkotmánybírává való megválasztás feltételévé teszi, hogy a jelölt a 70. életévét még ne töltse be” – szöveghelyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.