'Félretájékoztat a Fidesz tájékoztató kiadványa'

Az MSZP szerint a Fidesz "Itt az idő!" című tájékoztató kiadványa tele van valótlan állításokkal, csúsztatásokkal.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: aki nyitott szemmel jár az országban, az láthatja, hogy az elmúlt években egyebek közt több száz kilométer autópálya épült, kórházak újultak meg.

Véleménye szerint a fideszes kiadvány "komolytalanságát és színvonaltalanságát" jelzi, hogy különböző alapvető fogalmakat kevernek össze, mint például a munkanélküli és az inaktív fogalmát.

Elmondta: a Fidesznek az elmúlt évben nagyon sok lehetősége lett volna arra, hogy támogassa a kormány válságkezelő programját, és azáltal a foglalkoztatás növelését is. Az MSZP szóvivője szerint azonban a Fidesz "elüldözi a befektetőket" Magyarországról, és ezzel ahhoz járul hozzá, hogy nem emelkedik a foglalkoztatás az országban. Példaként hozta fel a pécsi vízmű esetét.

Budai Bernadett közölte: a Fidesz a kiadványában azt írja, hogy a kormány privatizálni akarja a nyugdíjpénztárakat, amikor azonban az ellenzéki párt a nyugdíjpénztárak magánosításáról beszél, akkor valójában a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó kijelentéseket fogalmaz meg. Ez azonban nem lehetséges, mert a magánnyugdíj-pénztárak magánosítása már megtörtént - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a Fidesz a kiadványában csupán arról ír, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, szerinte azonban ez egy beismerés a Fidesz részéről, mégpedig arról, hogy nem adnák vissza a 13 havi nyugdíjat a nyugdíjasoknak.

A Fidesz egyetlen mondattal sem cáfolja a svéd nyugdíjmodell bevezetését a kiadványban - hívta fel rá a figyelmet.

Kiemelte: a fideszes kiadványban leírtakkal ellentétben az elmúlt években csökkent a garázda jellegű bűncselekmények száma az országban.

Felhívta a figyelmet az MSZP "A tisztánlátás kedvéért" című kiadványára, mely elmondása szerint "megcáfolhatatlan tényállításokat tartalmaz" az elmúlt nyolc évről.

A szóvivő közölte: az MSZP elkészíti a Fidesz kiadványának számadatokkal alátámasztott cáfolatát is.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján mutatta be a Fidesz "Itt az idő!" című tájékoztató kiadványát. Elmondta, hogy a kiadványból 4,2 millió példányt készítettek, amelyben a Gyurcsány-korszak "negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.