'Elfogadjuk, de ne lássuk!' - közepesen előítéletesek a magyarok a melegekkel
Nem nevezhető homofóbnak a magyar társadalom többsége a Political Capital Institute elemzése szerint. A közvélekedés a kutatásuk szerint - amelyet lapunkkal ismertettek - inkább csak azt utasítja el, hogy a homoszexualitásról közügyként lehessen beszélni. A politikai szereplők óvatossága a hétvégére tervezett Meleg Méltóság Menetével kapcsolatban éppen ezzel a közvélekedéssel magyarázható. Ez azonban azt a veszélyt hordozza magában - figyelmeztet az intézet -, hogy a felvonulásra 2007 óta rátelepedő szélsőjobboldal kisajátítja magának a témát, és így a romakérdéshez hasonlóan erősítheti az előítéleteket, továbbá elmérgesítheti a többségi társadalom és a meleg kisebbség viszonyát.
A többségi társadalom viszonya a homoszexualitáshoz - ami jól kiütközik a téma politikusok általi kezelésében is - egy jellemző mondatban foglalható össze: "elfogadjuk, csak ne lássuk". Ez rontja mind a homoszexualitással kapcsolatos társadalmi-politikai témák nyilvános megvitatásának esélyét, mind a melegek önazonossága nyílt felvállalásának lehetőségét - olvasható az elemzésben.
Idézik az európai társadalmak összehasonlító vizsgálatát, a 2006-os European Social Survey-felmérést is, amelyben az áll: Magyarországon többen vannak azok, akik szerint a homoszexuálisoknak "meg kéne adni a lehetőséget, hogy úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék" (42 százalék), mint azok, akik ennek ellenkezőjét állítják (25 százalék). Ugyanakkor ez az arány nemzetközi összevetésben közel sem számít olyan kedvezőnek (Nyugat-Európában a helyeslők aránya gyakran a 70 százalékot is meghaladja).
Magyarország az adatok tükrében a melegekkel kapcsolatban leginkább a kelet-közép-európai régió közepesen előítéletes országai közé sorolható - áll az elemzésben. A felvonulás - amelyet Budapesten 1997 óta rendeznek meg - kezdettől fogva vitatott hatékonyságú politikai eszköz (hiszen sokak szerint éppen a homoszexuálisokkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat erősíti), ám a politikai közbeszéd fontos témájává csak 2007-től vált, mivel a felvonulókat ekkor érték először atrocitások az ellentüntetők részéről, majd ugyanez hevesebben megismétlődött 2008-ban is.
Az intézet figyelemreméltónak tartja, hogy a felvonulás körüli utcai rendbontások csak azt követően kezdődtek, hogy a 2006. őszi zavargások után olyan - elsősorban a szélsőjobboldalhoz köthető - tüntetőcsoportok szerveződtek, amelyek azóta is folyamatosan keresik a különböző alkalmakat arra, hogy megmutathassák magukat. Ennek következménye, hogy a melegfelvonulást megelőző politikai diskurzus ebben az évben már sokkal inkább szól a szélsőségesek elleni küzdelemről, a gyülekezési jog, illetve a rendőri biztosítás kérdéseiről, mint a homoszexuálisok ügyéről. Ez pedig jól láthatóan nincs ellenére a politikai szereplők többségének, akik a többségi társadalom elvárásaihoz alkalmazkodva inkább kerülni igyekeznek a témát.
Az elemzésben kitérnek arra is, hogy Magyarországon 1988-ban jött létre az első melegszervezet, és a rendszerváltás óta folyamatos a diszkriminatív jogi szabályozás lebontása. Mára - a fejlett demokráciákhoz hasonlóan - csak a házasságkötéshez és a közös örökbefogadáshoz nincs joguk a melegeknek.
Ugyanakkor ez a mindennapi intoleranciát aligha szünteti meg: a melegek többsége számára a társadalom különböző színterein (család, iskola, kortárscsoport, munkahely stb.) csak akkor kerülhető el a kirekesztés , ha "rejtőzködnek", ha magánéletüket eltitkolják saját környezetük elől. A fent idézett európai felmérés szerint a melegek "rejtőzködése" ugyanakkor régiós összehasonlításban is kiemelkedően magas Magyarországon. Erre utal, hogy az egyik legalacsonyabb azon válaszadók aránya ( 6 százalék), akik személyesen ismernek homoszexuális személyt, miközben ugyanez az arány Csehországban például ennek több mint kétszerese.
