'Elfogadhatatlan fideszes színjáték' a Lázár-javaslatokról

Az MSZP szégyenletesnek tartja, hogy a hétfői költségvetési bizottságon a kormánypárti többség annak ellenére szavazta meg a 98 százalékos különadóra vonatkozó módosító indítványt, hogy az egyértelműen alkotmányellenes.

Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője felidézte: a Fidesz és a KDNP a testület ülésén kezdeményezte, hogy a 98 százalékos különadó visszamenőleg öt évre érvényes legyen. Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az alkotmányügyi bizottság megszavazta az indítványt. Hozzátette: amikor erre rákérdeztek, azt a választ kapták, hogy "majd megoldják később ezt a problémát".

A szocialista politikus ezt elfogadhatatlannak tartja.

Tóbiás József a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra: ha az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tart valamit, azt nem lehet egy jogszabállyal alkotmányossá tenni. Véleménye szerint egyszerűbb lenne, ha a kormány azt mondaná, hogy szüksége van a Bajnai-kormány leköszönt minisztereinek, államtitkárainak a pénzére, mert megígérte ezt. Az országnak viszont szüksége lenne a Pénzügyi Szervezek Állami Felügyeletének, illetve a Magyar Fejlesztési Bank 2002-ben leköszönt elnökének 90-90 millió forintjára. Ráadásul mindketten újra ugyanebben a pozícióban dolgoznak.

Tóbiás szavai szerint az MSZP is tud alkotmányellenes és cinikus megoldást javasolni: a jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket ne öt évre visszamenőleg, hanem 2002. május 17-ig nézzék meg és akkor kiderül, hogy nagyjából hatvanmilliós végkielégítéseket vettek fel az akkori kormánytagok.

Ezzel összefüggésben Szekeres Imre kérdésre válaszolva elmondta: tavaly bruttó 6,6 millió forint végigelégítést kapott, amit jótékony célra fordít, ha nem kell visszafizetni. Kiemelte: az MSZP nem támogatja a jövő évi adótörvények módosítását, amelyek módosító indítványairól hétfőn szavaz az Országgyűlés. Tájékoztatása szerint az MSZP módosító indítványainak célja - amelyekről külön szavazást kér -, hogy az adótörvények a kis- és közepes jövedelműeknek segítsenek, és a munkahelyteremtő vállalkozások kapjanak kedvezményeket.

Ugyancsak elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a költségvetési törvényben terjesztette be: a vállalatok, a bankok a nagyon magas jövedelműek után ne fizessenek 27 százalék járulékot, ami 170 milliárd forintos kiesést jelent a költségvetésnek. Szerinte a kormány által kezdeményezett járulékemelésre nem a nők nyugdíjba vonulásának könnyítése miatt van szükség, hanem emiatt.

A szocialista politikus leszögezte: általános vitára sem tartják alkalmasnak a költségvetési tervezetet és ezt a bizottságokban jelezni is fogják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.