'Ehhez Matolcsynak kell az arcát adnia'

A korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel, de kell új megállapodás az IMF-fel - ez Rogán Antalnak, a parlament gazdasági bizottsági elnökének a véleménye.

Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának az elnöke úgy véli, kell "egy biztosítási megállapodás" az IMF-fel. A fideszes politikus újságíróknak ezt azzal indokolta: "másfél év elteltével, körülnézve a világban, azt látjuk, hogy kicsit az a helyzet, mint amikor az ember szívesen felmondana egy Casco-szerződést, ha azt érzi, hogy kirabolja a biztosító. De egészen más a helyzet, ha egy év elteltével azt veszi észre, hogy már a szomszéd is karambolozott, meg a szomszéd szomszédja is, és ilyenkor joggal merül fel a kérdés: kell-e kötni egy új biztosítást" – szemléltette a helyzetet. Rogán Antal megggyőződése: kell kötni új "biztosítást". De már új feltételekkel, Magyarország számára lényegesen kedvezőbb feltételekkel, mint a korábbiak voltak. "Ezekről szeretnénk tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal" – nyilatkozta Rogán Antal, de részeletekről nem beszélt.

A lapunk által megkérdezett más kormánypárti politikusok egyelőre nem szerettek volna nyilatkozni, emlékeztetttek: Orbán Viktor azt mondta a közrádióban, hogy Matolcsy György ad tájékoztatást a IMF-tárgyalásokról. Azt viszont egybehangzóan állították: "kommunikációs bravúr" lesz, hitelesen megmagyarázni, hogy miért fordulunk ismét az IMF-hez. A véleményüket elmondó fideszesek a konkrét részleteket nem is ismerik, viszont azt valószínűsítették: a magyar kormány szinte biztosan nem a "török forgatókönyvvel" szeretne élni, azaz: nem szeretne egy-másfél éves elhúzódó, de a végén konkrétumok nélkül záruló tárgyalásokat a valutaalappal.

Arra, hogy Matolcsy Györgynek mennie kell-e a visszakozás miatt, az egyik kormányzati forrásunk úgy reagált: most semmiképpen sem. A nemzetgazdasági miniszternek kell végigvinnie a tárgyalásokat, és neki is kell a nyilvánosság előtt képviselni, hogy miért vált szükségessé az IMF előtt mégis kinyitni az ajtót, "és visszatessékelni". Ehhez Matolcsy Györgynek kell az arcát adni. Egy másik, kormányközeli forrás szerint viszont nem biztos, hogy ha Orbán Viktor januárban elhatározza magát a kormány átalakítására, a piac nyomására nem válik meg mégis "a jobbkezétől", Matolcsy Györgytől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.