'Büdös bunkó': Zagyva Gy. Gyula pert nyert Bayer Zsolt ellen

Ha köveket fölfordítunk a pincében, akkor olyan lények másznak elő, mint Zagyva György Gyula – egyebek mellett így jellemezte a jobbikos képviselőt Bayer Zsolt újságíró. Zagyva erre pert indított – és nyert.

Jogerősen is Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselőnek adott igazat a Budapest Környéki Törvényszék abban a személyiségi jogi perben, melyet Bayer Zsolt fideszes újságíró ellen indított annak egy felvidéki fórumán elhangzott kijelentései miatt – adta hírül a Jobbik.

A Fidesz 5. számú párttagkönyve tulajdonosának félmillió forint nemvagyoni kártérítést kellett volna fizetnie a Jobbik képviselője részére, ám azt a már lejárt fizetési határidőig nem tette meg. A képviselő ezért várja az újságíró jelentkezését akár Facebook-oldalán, akár a Jobbik jogi osztályánál, hogy az esetleges végrehajtás költségei ne Bayert terheljék – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A Jobbik közleményéhez csatolt felvétel tavaly ősszel, azon a bizonyos felvidéki fórumon készült. Ennek tanúsága szerint Bayer Zsolt egyebek mellett ezt mondta: „...ha belenézek Zagyva György Gyula arcába, na, ott azért megmutatkozik, hogy mélységes mély az életnek kútja. Akkora büdös bunkót, mint Zagyva György Gyula, hogy ilyen egyszerűbben fogalmazzak, azért nehéz lenne… Lapos köveket az ember fölfordít a pincében, és ilyen arcú lények másznak ki alóla. És ez a csávó ma bent ül a parlamentben, karikás ostorral meg Betyársereggel. Ez egy sült bunkó, barom proli. Ez a helyzet. És ezek a fiúk ma ott ülnek a parlamentben. Zagyva György Gyula nagyjából annyit érdemelne, hogy valaki rongyosra verje a pofáját.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.