'Budapest továbbra is bűnös város a Fidesznek'

A fővárosi szocialisták szerint elveszhet Budapest önállósága, ha megvalósul a Fidesz által tervezett új önkormányzati rendszer.

Horváth Csaba a fővárosi MSZP frakcióvezetője és képviselőtársa, Tüttő Kata a Népszavának adott interjújukban úgy fogalmaznak: eddig nem értették, Tarlós István főpolgármester miért beszél a főváros csődjéről. Most már azonban kezd világossá válni, hiszen ha a Fidesz kiépíti az általa elképzelt új önkormányzati rendszert, akkor Budapestnek semmilyen gazdasági vagy döntési önállósága nem marad, mert a kormányhivatalon keresztül a várost bármikor el lehet lehetetleníteni.

A szocilaisták szerint a belügyminisztériumi tervezet nem csak gyengíti az önkormányzatokat, de egyenesen új hatalmi struktúrát, új diktatúrát épít ki, amit a kormányzat vezérel majd a minisztériumon és a kormányhivatalokon keresztül.

Tüttő Kata szerint felelőtlenség volt az új főpolgármester részéről, hogy Budapest átvételekor azt nézte, milyen feladatot tud "leadni". A képviselőnő szerint Tarlós István "lepasszolná a BKV-t, az egészségügyet, és nincs kifogása az iskolák állami gondnokság alá helyezése ellen sem". Tüttő Kata szerint ez is azt bizonyítja, hogy "Budapest a Fidesz szemében mindig is bűnös város volt".

Horváth Csaba szerint Tarlós István szereptévesztésben van, és azt hiszi, hogy a Fidesz-kormány ültette őt a főpolgármesteri székbe. Hozzátette: a választók azt feltételezték, hogy akár a kormánnyal szemben is megvédi a budapestiek érdekeit. A szocialista politikus úgy látja, amit most Tarlós István csinál, az szöges ellentétben áll korábbi, óbudai polgármesteri szerepével, amikor ha kellett, harcosan kiállt a mindenkori politikával szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.