Bokros az önkormányzati rendszer átszabását sürgeti

Az önkormányzati rendszer szerkezetének megváltoztatására van szükség, nem pusztán a pénzt kell elvonni ebből a szektorból - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

Újra kell gondolni, hogy az önkormányzatok egyes szintjein milyen feladatokat "kell kötelezően vagy adott esetben választhatóan ellátni", máskülönben "a pénzek passzírozásának és tologatásának semmi értelme nincsen" - reagált az önkormányzati szféra 120 milliárdos kormányzati elvonására Bokros Lajos.

Az MDF európai parlamenti képcviselője, volt pénzügyminiszter elmondta, a feladatokat kell  tehát "megváltoztatni, átszabni, új struktúrába rendezni, és ahhoz kell majd hozzárendelni a pénzt".

A rosszul működő, nem hatékony kisiskolák működtetése helyett az volna célszerű, ha öt-hat kistelepülés összefogna, és közösen tartana fenn egy jó színvonalú iskolát.

Magyarországon tényleg javult a gazdasági helyzet, "és el kell ismerni, hogy ez részben a kormány tevékenységének köszönhető". Nem lehet azonban még "végleges győzelemről" beszélni, mert a pozitív folyamatok másrészt annak köszönhetők, hogy megváltoztak a világgazdasági folyamatok, optimistább a hangulat az Egyesült  Államokban és az eurózónában is.

A pénzügyi szakember szerint a kedvező helyzetet a kormánynak úgy kellene kihasználnia, hogy "további bizalomerősítő intézkedéseket" hoz. A Magyar Nemzeti Banknak pedig célszerű volna a magyarországi alapkamatot csökkenteni, ha bízik abban, hogy a forint árfolyama nem romlik a későbbiekben.

A Nemzetközi Valutaalappal véleménye szerint akkor is meg kell állapodni az ország további gazdaságpolitikájáról, ha a következő kölcsönt nem tőle veszik fel. A kölcsönök kamatfelárai ugyanis megemelkedhetnek, ha a befektetők látják, hogy nem számíthatnak a költségvetési szigor folytatására a következő kormány részéről.

Bokros lajos az európai parlamenti munkájáról elmondta: "erkölcsi kötelességének tartja", hogy Dávid Ibolyával, a párt elnökével és az MDF elnökségével napi kapcsolatban álljon. Miután azonban az EP-ben "szinte félóránként hoznak döntéseket", minden kérdést nem tárgyalhat meg velük. "Ilyen értelemben tehát szabad kezet kaptam, óriási a mozgástér" azon értékek alapján, amelyekben egyébként az MDF elnökségében teljes az egyetértés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.