'Bekövetkezett a lelkek forradalma'

Magyar Örökség-díjat vehetett át Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere is. Az áprilisi választáson bekövetkezett "a lelkek forradalma" - hangzott el az Akadémia Dísztermében .

A "Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába" került Hódmezővásárhely, azaz Magyar Örökség-díjat vehetett át az Akadémia Dísztermében szombaton Lázár János, hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a megyei jogú város kultúraőrző és teremtő tevékenységéért. A laudációt Szenti Tibor  "a legvásárhelyibb vásárhelyi" mondta. Az író-néprajzkutató felsorolta a város nagyjait, köztük Németh László írót, Tornyai János festőművészt, és Bessenyei Ferenc színészt is.

- Ami a nemzetszolgálatot illeti: a 2004. december 5-i "szégyenteljes" népszavazás után önkormányzatunk meghirdette a Tiszteletbeli Polgári címet minden határon túli magyarnak, aki kérelmezi. Jelenleg már több mint 20 ezernél tartunk. S amíg a világban magyarellenesség folyik, ezt a programunkat nem fejezzük be - tette hozzá.

Szenti Tibor beszélt a hétezer éves hagyományokra visszatekintő vásárhelyi kerámia-kultúráról, és arról, hogy az utóbbi években több múzeum is épült. Az Emlékpont az országban egyedülálló módon az elmúlt 50 év kommunista elnyomását mutatja be egy város szemszögéből. A közelmúltben Hódmezővásárhelyen nyilvánosságra hozták a "kommunista diktatúra"  várost érintő ügynöklistáját is.

Szintén egyedülálló - vidéken - a Holokauszt Múzeum. A laudáló arra is kitért, hogy ha az egyik vásárhelyi utca elején megáll valaki, látja a zsinagógát, a római katolikus templomot, a református templom hatalmas épületét, távolabb pedig az evangélikus és görög temlom tűnik fel.

Jókai Anna írónő, aki a Magyar Örökség-díj bírólóbizottságának az egyik tagja, Isten áldását kérte a városra a díjátadás előtt.

Hódmezővásárhely 1997-ben megkapta az Európa-díj Becsület zászlaját, tavaly pedig a megyei jogú város Az Év Települése lett.

"A lelkek forradalma bekövetkezett"

Hámori József, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere, a Magyar Örökség-díj bírálóbizottságának az elnöke megnyító beszédében emlékeztett rá, immár tizenötödik alkalommal jöttek össze. Felidézte az előző ünnepséget, amikor az hangzott el, hogy "Magyarország a hosszabbodó márciusi napokon is egy dologra vár, fordulatra.

Olyan fordulatra, amely a magyar nemzeti kultúra jó értelembe vett féltő óvását, megőrzését és továbbörökítését, az évezredes nemzeti kultúra felvirágoztatását tűzi ki célul". - Most, két hónappal az új korszak kezdetét jelentő áprilisi választások után kijelenthetjük: a fordulat, a "lelkek forradalma" bevöketkezett - hangoztatta Hámori József az Akadémián.

A Magyar Örökség-díj erkölcsi elismerés. A kitüntetettek egy oklevelet kapnak és egy – a magyar Szent Koronát ábrázoló – jelvényt. A Magyar Örökség-díj feladata, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyek a múltban és a jelenben is hozzájárultak, hozzájárulnak a nemzeti önbecsülés erősítéséhez, gazdagításához. A díjazottakra az állampolgárok tehetnek javaslatot. A bírálóbizottság tagja Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége "Dalma asszony" is.

Díjazottak

Az Akadémia Dísztermében Magyar Örökség-díjat kapott Erkel Ferenc és az általa alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Burg Kastl Magyar Gimnázium fél évszázados nevelő tevékenysége, a Kárpát-medencei magyar középiskolák nemzetmegtartó szellemiségük miatt. A díjat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár vehette át.

Bekerült még a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába Kligl Sándor szobrászművész plasztikai világa, a Hangya Szövetkezetek a vidék magyarsága gazdasági gyarapodását szolgáló tevékenysége, valamint Hegyi-Füstös István hitben megélt közírói munkássága is.

A legközelebbi díjátadás szeptemberben, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.