'Baráti szívességek' az országos rendőrfőkapitánytól?

Két, hivatali visszaéléssel vádolt rendőrtiszt a Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán azzal védekezett, hogy az elöljárók parancsára szüntette meg a közlekedési szabálysértés miatt indított ügyeket, de sok éve ez volt a gyakorlat, és azt hitték, joguk van hozzá.

A vádlottak által becsatolt és a tárgyaláson bemutatott iratok között volt például az ismert televíziós Juszt Lászlóé, amelyen kézzel írva az volt olvasható, "Gergényi kérése" (Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány), vagy Kacziba Antal nyugalmazott rendőr tábornok ügyének irata, amelyre azt írták, "Hatala rvogy. kérése" (Hatala József rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági főigazgatója, jelenlegi országos rendőrfőkapitány), de ismertették a Lendvai Ildikó szocialista politikus és a volt főpolgármester egyik családtagjának ügyében készült iratokat is. "Nem minket hívott Demszky úr!" - mondta az egyik középvezetői beosztású vádlott a tárgyaláson.

Az ismert személyekhez köthető, eltussolt szabálysértések ügyében már jobbára elévült a hivatali visszaélés, az ügyben vád tárgyává tett 23 eset 2004-2005-ben történt.

Az ügyészség szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik már nyugalmazott, illetve egyik jelenleg is aktív osztályvezetője hatáskörét túllépve szüntetett meg összesen 23 kirívóan durva, kiemelt vagy többszörös közlekedési szabálysértés miatt indult eljárást, többnyire gyorshajtások ügyében. A törvény szerint a vádban szereplő hivatali visszaélés három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A két megvádolt rendőrtiszt az eljárás során tagadta bűnösségét, azzal védekeztek, hogy többnyire elöljáróiktól kapott parancsot hajtottak végre, és amikor a vádbeli hivatali beosztásukba kerültek, már egy sokéves gyakorlatot örököltek meg. Egyébként is azt hitték, hogy van mérlegelési jogkörük a szabálysértési eljárások megszüntetésének körében.

A védelem szerint álláspontjukat támasztja alá egy legfőbb ügyészségi dokumentum is.

Lapid Lajosnak, a BRFK volt közbiztonsági főkapitány-helyettesének a hétfői tárgyaláson ismertetett korábbi tanúvallomása szerint a "polgárbarát" rendőrség jegyében szüntettek meg szabálysértési ügyeket, például abból a megfontolásból, hogy ne lehetetlenítsék el azokat, akiknek a munkájához nélkülözhetetlen a jogosítvány. Komáromi Endre, a BRFK korábbi közlekedésrendészeti főosztályvezetője pedig a tárgyaláson ismertetett korábbi tanúvallomásában arról beszélt, hogy a szabálysértési ügyek tömege "agyonnyomta" a BRFK-t, különösen a buszsávok bekamerázása után, a szabálysértési ügyeket intézők pedig létszámhiánnyal küszködtek, és a szabályozás sem volt egyértelműnek tekinthető.

A büntetőeljárásban egy éve már született elsőfokú ítélet, méghozzá felmentés, azzal az indoklással, hogy a vádlottak tévedésben voltak cselekményük társadalomra veszélyességét illetően. Azt a döntést azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot. Ebben a megismételt eljárásban a következő, áprilisi tárgyaláson várhatóan kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, nem akarnak reagálni a bíróságon elhangzottakra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.