'Az Orbán-kormány kontárkodásának felelősségét nem lehet másra hárítani'

Bajnai Gordon cáfolja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnapi kijelentését, hogy csalással tervezték volna az idei költségvetést. A volt miniszterelnök titkársága szerint az elmúlt hat hónap kontárkodásának felelősségét nem lehet áthárítani.

A volt miniszterelnök a választások óta másodszor szólalt meg a nyilvánosság előtt. Először szeptemberben reagált Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár „csontvázjelentésére”, és tételesen cáfolta, hogy a kormányzati átadás-átvételnél eltitkolt volna összességében többszázmilliárd forintos az új kormány előtt ismeretlen kiadásokat. Most szólalt meg másodszor, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a költségvetés hétfői vitájában azt állította: amiatt kellett az új kormánynak „nagyon kockázatos, brutális bankadót és válságadót bevezetnie”, mert az előző kormány 2009-ben az idei költségvetést 3 százalékos „fekete lyukkal”, csalással tervezte meg.

Bajnai Gordon szerint valótlanságot állít Matolcsy György nemzetgazasági miniszter, amikor arról beszél, hogy az előző kormány 3százalékos többlethiányt okozott az idei költségvetésben. A miniszter az előző másfél év áldozatait becsüli le, állítása a csontvázbrigád nemzetközileg is látványos kudarca után teljesen érthetelen, alaptalan és szakmaiatlan. Nem lehet mindig visszamutogatni – áll a közleményben, mert a jelenlegi kormány elmúlt hat havi gazdasági és költségvetési kontárkodásának következményeit nem lehet az előző kormány nyakába varrni. Matolcsy György állításával szemben az igazság az, hogy a Bajnai-kormány rendezett költségvetést hagyott utódjára. A távozó kormány teljes és valós képet festett az ország, a gazdaság és a költségvetés állapotáról. Megfelelő tartalékokat képzett és kiszámítható pályára állította az országot.

Kezdettől fogva ismertek voltak azok a kockázatok, amelyek a gazdasági világválságból adódtak, s amelyekre mind a kormány, mind a Költségvetési Tanács, mind az IMF felhívta a figyelmet. A kockázatokra a kormány a korábban nem látott méretű, 210 milliárdos tartalékot tervezett az idei költségvetésben – állítja a volt miniszterelnök, aki szerint az, hogy a jelenlegi kormány nem volt képes tartani a Bajnai-kormány által eltervezett hiánycélt több oknak és intézkedésnek tudható be. Ezek között sorolja, hogy a jelenlegi kormány több más mellett fedezet nélkül csökkentette a társasági adót, amellyel 70 milliárdos hiányt generált, 10 milliárdos költségvetési ráfordítással terrorelhárító központot hozott létre. Nyáron 120 milliárdos zárolást jelentett be a költségvetési intézményeknél, de ígéretével szemben  nem volt képes féken tartani az állami kiadásokat. Az Orbán kormány azzal is igyekszik leplezni a szakszerűtlen gazdaságpolitikáját, hogy megszűntette az államháztartás helyzetét bemutató havi adatszolgáltatást, így a költségvetési gazdálkodás nem transzparens.

A jelenlegi kormány annak ellenére nem tudta tartani a hiánycélt, hogy végig hátszélben volt, hiszen a magyar gazdaság helyzete érdemben javult. A Bajnai-kormány a 2010-es költségvetésben még úgy számolt, hogy az idei évben a gazdaság 0,9 százalékkal zsugorodik, ezzel szemben a GDP várhatóan több mint 1 százalékkal bővülni fog az idén. Ennek a többletnek egy része a költségvetésben is jelentkezik hisz, a gazdasági növekedés motorja, a feldolgozóipari export várhatóan kétszámjegyű mértékben bővül. Év közepére ráadásul megállt a munkanélküliség növekedése is. A Bajnai-kormány munkaerőpiaci reformjainak köszönhetően nőtt a gazdasági aktivitás, és a jövő szempontjából fontos, már korábban letárgyalt jelentős beruházások, mint például az Audi, Opel, Knorr-Bremse beruházások realizálódtak.

Bajnai szerint bebizonyosodott egyúttal az is, hogy a választások előtt, a Fidesz gazdaságpolitikáját megalapozó 29 közgazdász által jegyzett dolgozat teljességgel hamis alapokra épít. A 29 közgazdász azt állította, hogy a magyar gazdaság 2010-ben 2 és 4 százalék közötti mértékben csökkenni fog.

Az elmúlt fél év illúziókra épülő,  kontár gazdaságpolitikájának következménye, hogy az Orbán-kormány csak új, jövő-felélő, infláció gerjesztő, növekedést visszafogó adókkal képes tartani a hiánycélt. Ennek felelősségét az előző kormány nyakába varrni képmutatás – zárul a volt miniszterelnök titkárságának közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.