'Az MSZP jól döntött, amikor kilépett Demszky árnyékából'

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnöke szerint a szocialisták fővárosi népszerűségének javulásáról szóló kutatási adatok visszaigazolják, hogy jó döntés volt kiszállni "Demszky Gábor főpolgármester hatalomtechnikai játékaiból" és önállóan megmutatni, amit Budapestért tesznek.

A szocialista politikus csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: kedvezőek a tapasztalataik az utcai kitelepülésekkel kapcsolatban. Amikor elindultunk ezzel a kampánnyal, az volt a célunk, hogy bármi történik, mutassuk meg az eredményeinket. Az akció sikeres volt, egyértelműen jók a visszajelzések, működik a dolog - közölte.

Molnár Zsolt beszámolt arról,  próbálják bemutatni a fővárosban elért eredményeket és ez lesz a következő időszak fő feladata is. Ezért indítottuk el a Lássuk az eredményeket nevű kampányt, hogy minden budapestihez eljuttassuk, az olyan eredmények, mint a Megyeri híd, a kamionok belvárosból történő kitiltása, a 2-es metró állomásainak felújítása, a város kulturális szolgáltatásainak megújítása mind-mind a szocialisták munkájának eredménye, részben kormányzati, részben fővárosi önkormányzati munkával.

Mint mondta, Demszky Gábor főpolgármesterként sokszor "el tudta szívni" az eredmények bemutatását, függetlenül attól, hogy azokat melyik párt tisztségviselői alkották meg és küzdöttek végig.

Molnár Zsolt kitért arra: a főpolgármester-jelölés folyamata jelenleg is zajlik az MSZP-ben, a szervezet belső demokráciája szerint. Álláspontja szerint Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettesnek jelentős esélye van arra, hogy ő legyen a jelöltjük, de ez még a jövő zenéje. Az biztos, hogy olyan jelöltet állítunk, aki képes megszerezni a város támogatását és aki már bizonyított, hogy végre önálló szocialista főpolgármestere lehessen Budapestnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.